9 kör 3 map alatt: a VP minden idők legrosszabb LAN-ját produkálta

16-2, 16-5, 16-2. Mélyrepülésben a lengyelek.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Major döntős Virtus.pro hatalmas verést kapott az SK-tól, a brazilok 16:2-vel küldték le ellenfelüket a pályáról. A lengyelek ezután a NiP-től is kikaptak 16-5-re, így pénteken a fnatic kellett volna életben tartani a playoff esélyeiket pasháéknak. Nos, nem sikerült, a fnatic egy lendületből hazaküldte őket 16-2-vel, ami nem csak azt jelenti, hogy kiestek a StarSeries versenyén, hanem azt is, hogy minden idők legrosszabb LAN eredményét produkálták úgy, hogy három meccs alatt mindössze 9 (!) kört volt képes hozni a csapat. Az egyetlen győzelmet is a koreai MVP Project ellen hozták össze, de az se volt egy sima meccs.

Ha ezek az eredmények még nem jelentenének éppen elég érvágást a csapatnak, TaZ összehozta az év eddigi legnagyobb bénázását az SK elleni meccsen. Igazából értjük is mit akart, meg nem is, de összességében azért inkább nem, mint igen. De inkább nézzétek meg ti magatok is, mi történt:

13:1-nél igazából mindegy is volt, hogy a félidő utolsó körében, 2v4 szituációban mit csinál TaZ, de ez a megoldás a lehető legrosszabb volt. Próbálta kivárni, hátha felbukkan még más SK játékos is, és kettejüket leszedve máris 2v2-re alakíthatja a kört, de ezek után egy teljesen nyílt pozícióból próbálta kiszedni fer-t, viszont még a hátbalövés se sikerült.

A Virtus.pro ingadozásai tehát nem álltak meg, a lengyelek továbbra is hozzák a kiszámíthatatlan csapat imázst. Bármennyire is szereti, vagy éppen nem szereti őket valaki, abban azért egyet érthetünk, hogy egy világranglista Top3 csapattól ennél többet várnánk. De hogy ne csak TaZ-ról beszéljünk, érdemes megnézni byali statisztikáit is.

A fnatic ellen is volt hasonló szituáció, bár ott talán kevésbé a VP bénázása, mintsem KRIMZ God mode megmozdulása tette lehetővé azt, hogy 13-2-nél, félidő után ne byaliék nyerjék a pisztolykört. 1v2, bomba már rég lent, tökéletesen bevédett B lerakó infernon, csak ki kellett volna játszani türelmesen. Ehhez képest:

Az SK és a NiP elleni 39 kör alatt sikerült kerek 9 fraget lőnie, és 0.23-as átlagot hoznia, amivel megállíthatatlanul robog élete legrosszabb LAN-értékelése felé. A fnatic ellen legalább egy picit jobb volt, ott már 7 killje volt, de ha az MVP Project elleni alázást is nézzük, akkor a StarLadder tornán 0.54-as ratinget jegyezhetünk fel nála, karriere mélypontja eddig egy 0.65-ös Fragbite Masters 3 volt. Újabb csúfos rekord tehát. A VP a DreamHack Las Vegas óta stabil zuhanórepülésben, alaposan rendet kell tenni a fejekben a következő hetekben.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!