PGL Major: kevés, de nagy meglepetés a második napon

Véget ért a PGL krakkói Majorének második napja, ezzel együtt pedig túl vagyunk a csoportkör második fordulóján is. Íme, az eredmények!

Tegnap folytatódott a csoportkör a második fordulóval, ahol az 1-0-ás és a 0-1-es csapatok küzdöttek meg a hasonló eredménnyel bíró ellenfelekkel. Nézzük, milyen eredmények születtek és hogyan állnak a csapatok két nap után a svájci rendszerű csoportkörben!

esport, tbr, csgo, counterstrike, pgl, major, második, nap, összefoglaló

Ahogyan azt a fenti eredményekből is láthatjátok voltak meglepetések ismételten: kikapott a FaZe (erről írtunk bővebben is), a Cloud9 és a G2 is a papíron gyengébb ellenfelekkel szemben. A BIG guggolós ugrás bugjára épített stratégia megfektette az amerikai csapatot is, bár az sem segített, hogy állítólag Shroud gépén nem volt videokártya driver... A Gambit 100+ órás felkészülése egyénenként a franciák ellen is elégnek bizonyult, a játék korai szakaszában látszódott már, hogy ismét Zeus és csapata nyeri a meccset.

Mellettük a Virtus.pro is képes volt folytatni szériáját, ezúttal a fnatic ellen, Cache-en, ami még érdekesebbé tette az összecsapást, hiszen a lengyelek nem híresek arról, hogy ezt a pályát játszanák. Ettől függetlenül nagyon meggyőző első félidőt (12:3) mutattak és meg is nyerték a meccset. Ezzel tehát a fél éve szenvedő veteránok már 2:0-ra állnak a csoportkörben. Szintén tudta hozni a szükségest és talán kicsit többet is az SK az Astralis ellen. Nagyon erős és jó játékkal léptek Infernóra a brazilok, Coldzerát most sem lehetett megfékezni, összesen 70 fragnél tart két pálya alatt Krakkóban!

esport, tbr, csgo, counterstrike, pgl, major, második, nap, összefoglaló

Ebből a táblázatból láthatjátok, hogyan állnak két forduló után a csapatok. Az első négyesből a legnagyobb meglepetés egyértelműen a BIG csapata, míg az utolsó négyesből a FaZe. Ha a számokat és a racionalitást vesszük figyelembe, akkor ennek pont fordítva kellene lennie, de még sem így van, bár a FaZe is végezhet még 3:2-vel és a BIG is 2:3-mal. A középmezőnyből még mindenki mehet bármilyen irányba, nem igazán kell leírni ott senkit. Bár tény és való, hogy ők is már csak egyszer hibázhatnak a csoportkör alatt, szóval jobb lesz odafigyelniük, főleg az olyan nagy esélyeseknek, mint a G2 vagy az Astralis!

A mai napon a következő meccseket izgulhatjátok végig vagy magyar vagy angol nyelven, attól függően melyiket preferáljátok! Az időpontok természetesen közép-európai nyári idő szerint vannak feltüntetve. A csillagok pedig a következőt jelentik: egy csillag = a vesztes kiesik; két csillag = a győztes továbbjut. A mai nap meccsei közül egyértelműen a FlipSid3 vs FaZe, illetve a Gambit vs Virtus.pro meccsek ígérkeznek a legjobbnak, azokról semmiképp se maradjatok le!

esport, tbr, csgo, counterstrike, pgl, major, második, nap, összefoglaló

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!