Dardoch elhagyta a CLG-t, és visszaigazolt a Team Liquidhez

Dardoch elhagyta a CLG-t, és visszaigazolt a Team Liquidhez

Néhány órája jelentették be, hogy Dardoch elhagyja a CLG-t, "új" csapata pedig a Team Liquid lesz. 

A nyári szakasz legelején érkező Dardoch-nak nem volt túl hosszú a CLG-s pályafutása. Még május közepén vette át a dzsungeles pozíciót Xmithie-től, amikor átigazolt az Immortals-tól.

Kitolta az NA LCS franchise rendszerére való pályázati időt a Riot

Június 1-én jelentette be a Riot Games hivatalosan is, hogy 2018-tól az NA LCS franchise rendszerre fog épülni. A helyeket a bajnokságban pedig minden csapatnak meg kell pályáznia.

A CLG azzal indokolta az ügyet, hogy Dardoch kevés hajlandóságot mutatott, nekik pedig vannak szabályaik, amiket minden csapattagtól elvárnak, hogy tartsák be. Tehát Dardoch-nak minden bizonnyal viselkedésbeli problémái voltak. Ez nem újdonság a részéről, az Immortals-tól is hasonló bajok miatt tették ki a szűrét. A CLG új dzsungelese Omargod, aki eddig a CLG Academy csapatában játszott. 

Dardoch visszatért régi klubjához, akikkel az egész 2016-os szezont végigjátszotta, ám így a Team Liquid már 3 dzsungelessel rendelkezik. Reignover, Inori és most már Dardoch. Hogy lesz e változás a kezdő felállásban, azt egyelőre nem tudni. Mindez azután történt egy nappal, hogy a TL leigazolta a ROX Tigers midesét, Mickey-t, így abszolút kérdéses kik is fognak játszani a következő mérkőzésükön az Immortals ellen, ami pénteken lesz. Vajon bedobja új, és régi-új játékosát a TL?

Akárhogy is lesz, Dardoch-nak nagyon össze kéne szednie magát. Az NA LCS-t vezető mindkét csapatból kitették a szűrét, most pedig az egyik alsó tabellás csapathoz került át. Ebből a vak is látja, hogy ez bizony karrier zuhanás. Ha a TL-nél se jön neki össze az élet, akkor hova lenne tovább a menet?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!