Szerződést bontott a mousesports loWellel!

Szerződést bontott a mousesports loWellel!

A spanyol tehetség majdnem egy év után távozik a német szervezettől.

Cunamiként érkeznek az átigazolási pletykák!

tbr | 17/07/28 16:15 A következő egy hónap egyértelműen arról fog szólni a profi CS:GO világában, hogy milyen forgatások és igazolások történhetnek. Ismét találtunk néhány érdekesebb teóriát, melyek közül nem mindent kell készpénznek venni, de érdemes rajtuk elgondolkodni. Illetve a sok esetben konkrét tárgyalásokról esik szó, tehát az biztos, hogy valós megkeresések, de nem tudni a végkimenetelét még egyiknek sem.

Már korábban is szóba került, amikor összeszedtük az átigazolási cunamit, hogy a mouzban is lesznek távozók, sőt meg vannak a tippek is arra, hogy kik érkezhetnek. Ezen felül most már az érkezők listája is csak egyre jobban szűkül, valószínűleg STYKO és SuNny lehet a két szerencsés. De ahhoz, hogy két ember beszálljon az egerekhez két játékosnak el kell mennie. Most pedig kiderült, hogy az egyik távozó nem más, mint loWel, akiről már korábban is pletykálták, hogy az egyik nagy vesztese lehet a forgatásnak denis mellett.

Újabb emberét veszítheti a HellRaisers, STYKO is távozhat

dan1 | 17/08/02 08:08 A profi CS:GO szcénában az augusztus a vakációról és az átigazolásokról szól, mivel ilyenkor a versenyek java is szünetel. A legtöbb komoly csere ilyenkor történik, hiszen a Major előtti és alatti eredmények meghatározzák, hogy egy csapat hogyan vágjon bele az azt követő időszakba.

Twitteren írta ki a mai nap során, hogy a szervezettel szerződést bontott és tovább áll. A spanyol származású Christian "loWel" Garcia Antoran még tavaly októberben csatlakozott a mouzhoz, azóta megszakítás nélkül aktív játékosa volt a csapatnak. Több versenyen is részt vettek felemás eredményekkel, ám az utóbbi időben ropz érkezésével nagy lendületet vett a csapat és egészen jól játszottak. Viszont nehezítette az együtt maradást az a tény, hogy hiába jutottak el a nagy versenyekre, ha ott nem tudtak nyomot hagyni: Kölnben 2:0-ás csoportkörös kezdés után estek ki 2:3-mal és Krakkóban se jutottak ki a rájátszásba ismételten. Bár ez nem feltétlen a 20 éves játékos személyes hibája, de látszódott, hogy ez nem lesz elég és újabb lehetőségeket kell keressen a szervezet, ha valaha fel akarnak érni a nagyok közé.

A távozásával pedig felmerül a kérdés: ki jön a helyére? Szóba került már a HellRaisers játékos STYKO, az OpTic AWP-se mixwell, sőt egy újabb finn tehetség, SuNny is. Kíváncsian várjuk a fejleményeket, melyek egyre közelebb vannak ahhoz, hogy végleges formát öntsenek!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Borítókép: HLTV

Kövess Minket!