7 ok, amiért a FaZe-nek szüksége volt a cserére

7 ok, amiért a FaZe-nek szüksége volt a cserére

Thorin gyűjtötte össze és elemezte ki azt a 7 problémát, amiért a FaZe-nek cserélnie kellett.

Tegnapi nap folyamán lett hivatalos, hogy GuardiaN elhagyja a Na'Vi csapatát és a FaZe-be igazol. Karrigan és csapata egyedül a StarSeries harmadik szezonját tudta megnyerni, összesen négyszer játszottak döntőt és egyhuzamban ötször értek el Top5 helyezést. Egyedül most a PGL major-ön nem tudtak bejutni a rájátszásba és emiatt egyből érkezett is a csere.

Hivatalos: GuardiaN a FaZe játékosa!

Ma este jelentette be a FaZe és a NaVi, hogy GuardiaN elhagyja korábbi csapatát és az amerikai központú FaZe-hez igazol!

1. Nem nyertek elég trófeát

Gondoljunk csak bele, ötször folyamatosan ott voltak a legjobb ötben, négyszer döntőt játszottak és ezekből csak egyetlen egyszer tudták elhódítani a kupát. Ezek után mindenképp fel kell tenniük maguknak a kérdést, miszerint valami nem működik tökéletesen. A FaZe-nek ebből a négy döntőből legalább háromszor volt nagy esélye nyerni. Rain és csapata kétszer egyetlen ponttal maradt le a győzelemtől, sőt az SK Gaming ellen még a tournament pontig is elértek, de ott sem tudtak győzedelmeskedni. Összesen egy trófeát szerezni, ilyen teljesítményekkel nem a legjobb. Akkor bizonyították be, hogy igazán rátermettek a győzelemre, amikor a StarSeries harmadik szezonjának döntőjében az utolsó pályán 7-13-ról álltak fel az Astralis ellen. 

2. A Major számít a leginkább

Ha valaki legjobb csapatnak szeretné mondani magát, akkor nem csak egy major-t kell megnyernie. Nehéz úgy beszélni a FaZe-ről, mint legjobb csapat, hiszen nyertek már meg LAN-okat, de a major győzelem hiányzik a nevük mellől. Minden nagyobb Valve által szponzorált versenyre favoritként érkeztek és mindig jó esélyük volt elhódítani a trófeát. Több csapat is volt már, akik mindig ott voltak a legjobbak között, de major-t még nem tudtak nyerni. Ilyen például a Natus Vincere, a VeryGames, vagy későbbi nevén a Titan és most a FaZe.

3. Nem tudták legyőzni az SK-t

Jelenleg ahhoz, hogy tényleg odatudj érni a csúcsra a brazilokat le kell tudni gyűrni és a FaZe-nek ez egyszer sem ment. Igaz, kétszer nagyon közel kerültek hozzá, de egyszer sem sikerült az utolsó kört lehozni. Az SK 3:0-ra áll a FaZe ellen, amióta ott van NiKo. Az első egy BO5 győzelem volt, ahol 3:1-re nyertek FALLEN-ék, valamint most is volt egy, ami nagyon sima volt, az ESL One kölni állomásán. Az SK nemcsak a legjobb csapat a világon, hanem ők a legjobbak a FaZe ellen is.

4. Egyik pályán sem ők a legjobbak a világon

Dominálni egy pályát világklasszis szinten azt jelenti, hogy az a ti hazai pályátok és sokkal többször tudtok rajta győzni, mint bárki más. A FaZe-nek hiányzik ez a hazai pálya, amitől az ellenfelek félnek és ha karrigan-ék az ellenfél, akkor mindenképp szeretnék elkerülni ezt a pályát. Valószínűleg a FaZe-nek van a legnagyobb map pool-ja jelenleg a világon, de olyan pályájuk, amin ők a legjobbak, olyan nincs. Az elején még talán Trainre ezt rá lehetett húzni ami segítségével a StarSeries trófeáját is a magasba emelhették. De ez sem tartott sokáig, hiszen később a két favorit az SK és az Astralis is legyőzte őket, de még két náluk gyengébb csapat az OpTic és a mouz is felülkerekedett rajtuk.

5. Hiányzik a megfelelő fire-power a csapatból

NiKo talán most van élete formájában és ezért is tudta sokszor felvenni a versenyt az MVP-ért folytatott harcban, akár még coldzera ellen is. Talán ő az egyedüli stabil pont jelenleg a csapatban, aki mindig tudta hozni a tőle elvárható teljesítményt. Rain egy egyszer fent egyszer lent játékos. Vannak néha nagyon jó versenyei, ahol tényleg átlagon felül teljesít, de sokszor nem tudja megütni azt a szintet, amire egy ilyen csapatnak szüksége van. Allu kicsit következhetetlen volt. A finn nagyon jól viselte a nyomást clutch szituációkban is, de hosszabb távon, már nem volt a legjobb. KioShiMa és karrigan  sokszor a kulcs szerepet játszotta a csapatban a támogató játékukkal, annak ellenére, hogy karrigan közben az IGL is. Nem tudják megtalálni az aranyközéputat a jó taktikázás és a fragelés között.

6. Már elérték a legjobb formájukat

Katowice után már csak NiKo segítségével tudnak javulni és bőven szükség van még a gyakorlásra, ha még jobbak szeretnének lenni. A csapat nagyon jól játszott az első két versenyen, amikor NiKo megérkezett, talán ez is jót tett nekik. Allu és kioShiMa nagyon jól teljesítették a nekik kiosztott feladatokat, de az ő fire-powerjük nem volt a legjobb és ez a fragek számában is megmutatkozott. Végre karrigan is megtalálta az összhangot az irányítás és a fragelés között. GuardiaN érkezése mindenképp megtudja majd változtatni, hiszen ő még bőven tud csúcsformában játszani és talán kicsit magasabbra tudja majd tenni azt a bizonyos lécet. 

7. GuardiaN megváltoztatja a játékot

GuardiaN nem csak egy nagyon jó AWP játékos, ha igazán formában van, akkor egy rémálom is ellene játszani. Annyira megtudja változtatni a játék kimenetelét és az ellenfélt is nem megszokott pozíciókba tudja szorítani és pont ez az a dolog, amit allu nem volt képes megcsinálni. Ennek segítségével talán megint magukra találnak és megint lesz olyan pályájuk, amiken ők lesznek a legjobbak. 

Mit gondoltok GuardiaN érkezése majd előrébb viszi a FaZe csapatát?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Cover: HLTV.org

Kövess Minket!