Hivatalos: Olofmeister a FaZe-ben folytatja!

Hivatalos: Olofmeister a FaZe-ben folytatja!

Három év után a csapat legrégibb láncszeme is elhagyja a narancssárga-feketék csapatát.

A FaZe jelentette be, hogy Olof a sokak által csak "A Probléma"-ként emlegetett kioShiMa helyére érkezik, aki 2016 óta volt a csapat tagja. 

Olofmeister Fazekelődik, hamarosan átigazol!

Egy francia lap szerint nagyon nagy esély van rá, hogy hamarosan érkezhet a bejelentés is.

A csapat egyik vezetője és híres alakja, Patrik "cArn" Sättermon is elbúcsúzott oloftól, amit itt tudtok elolvasni. A csapat menedzsere, Andreas "Samuelsson" Samuelsson is búcsút vett korábbi játékosától:

"Kiszeretném használni az alkalmat, hogy mindent megköszönjek Olofnak, mindent amit értünk és a csapatért tett. Nagyon reméljük, hogy folytatja ezt a csodalátos karrierjét és a legjobbakat kívánjuk neki."

Természetesen olof is megszólalt az átigazolás kapcsán, egy TwitLonger bejegyzést is közzé tett. 

"Sok gondolkozás után úgy döntöttem, hogy otthagyom a Fnatic csaptát és új kihívások elé nézek a FaZe Clan színeiben. Elhagyni ezt a csapatot nagyon nehéz döntés volt, hiszen nagyon sok mindent kaptam tőlük. Élményeket, barátokat, győzelmeket és rengeteg közösen eltöltött időt. Az elmúlt időben nem éreztem magam olyan motiváltnak, mint akkor, amikor csatlakoztam. Ezt az érzést szeretném újra visszakapni és ez csakis úgy lehetséges, ha kipróbálok valami újat."

Valószínű sokaknak nem tetszik az, hogy kioShiMa helyére érkezik a Fnatic játékosa és megint kezdődik a fieszta, miszerint újra k1o volt a probléma a csapatba. Kio se tartotta magában az érzelmeit, egy elég beszédes Twitter bejegyzést tett közzé.

A FaZe új felállása tehát a következő képpen néz ki:

  • Olof "olofmeister" Kajbjer
  • Håvard "rain" Nygaard
  • Finn "karrigan" Andersen
  • Nikola "NiKo" Kovač
  • Ladislav "GuardiaN" Kovács
  • Robert "RobbaN" Dahlström (edző)

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!