NiKo büntetett, a HR már kevésbé - EPL 3. nap összefoglaló

NiKo büntetett, a HR már kevésbé - EPL 3. nap összefoglaló

Felemás szájízt hagyott maga után a Pro League 3. napja.

Európa

Az első két nap izgalmai után egy kicsit leült a verseny, ugyanis ezúttal egy-két komolyabb egyéni teljesítményt leszámítva nem történtek meglepő dolgok. Az eredmények is viszonylag a papírformát követték, egyedül a BIG - FaZe okozott meglepetést az európai meccsek közül, ahol testvériesen megosztoztak a pontokon, pedig utóbbi egyértelműen 2-0-ás meccsként tekintett rá előzetesen. Ez nem jött össze, de sok más dolog igen, hiszen ahogyan az alábbi videónkban is láthatjátok majd, NiKo teljesen megőrült és szétszedett mindenkit az AWP-vel B lerakón, míg A-n GuardiaN volt megállíthatatlan, ugyanis a vakítógránát se hatotta meg.

A nyitómérkőzésen ismét a HellRaisers játszott, ezúttal az EnVyUs megállítása volt a cél, azonban ez egyáltalán nem sikerült. Folyamatosan a franciák irányítottak az első pályán és hiába tudott zárkózni a HR, valahogy mindig elfogyott a szufla, mire beérték Happy-éket. Ez meg is hozta az eredményét, 14:14-nél két kör kellett mindkét csapatnak, de a francia fél tudta bezsebelni őket, hála egy jól sikerült eco körnek a 27. körben, ami teljesen bedöntötte Bencéék gazdaságát és játékát is.


Forrás: HLTV

A második pálya nagyon hasonló volt, bár az eredmények távolabb álltak egymástól a félidőkben. Végül 4:11-es hátrányból 15:14-re javított a HR és ekkor megtörtént az, aminek soha nem szabadna: az nV egy pisztolyos-gránátos vásárlással lehozta a kört majd hosszabbításban megnyerte a pályát. Ezzel 5 pontot szerzett a francia-belga gárda és egyet Bencéék, vagyis most már összesen 4 pontjuk van 6 meccs alatt. Mindkét pályán voltak szép megmozdulások, ám ezeket sajnos az nV hozta többnyire (a HR legnagyobb bánatára). 

Forrás: HLTV

A többi mérkőzés nyugodtabb mederben folyt, meglepetések egyáltalán nem történtek. A keményebb párosítások osztoztak a pontokon, a kevésbé kiegyensúlyozott meccseken pedig felmosták a padlót a gyengébbik féllel. Íme a tegnapi nap európai eredményei:

Forrás: HLTV

Észak-Amerika

A tengerentúlon sem történt különösebb meglepetés. Az eddig elég keményen menetelő OpTic-nak most nem volt meccse, de így is ők vezetnek a régióban a 4-0-ás állásukkal és 12 pontjukkal. A Misfits volt az egyetlen csapat, aminek sikerült két pályát is behúznia a Luminosity ellen, a többiek osztozkodtak. A legnagyobb összecsapás egyértelműen az SK - Immortals volt, ahol a két brazil ötös ismét egymásnak feszült, ám most sem tudtak felülkerekedni a másikon. Volt néhány szebb jelenet, de talán TACO USP 4k-ja, vagy inkább annak lazasága adja vissza a legjobban a meccs hangulatát:

Az eredmények tehát az NA régióban a következők:

Forrás: HLTV

Az EPL még nem ér véget erre a hétre, ugyanis a szuper héttel induló online liga még vasárnapig robog tovább. A hét végére elvileg minden csapatnak lesz játszott meccse, nem is egy. Tehát lesz idő bemutatkozni és készülni is minden új felállásnak, mielőtt jövőhéten egyhetes szünetre vonulna a verseny, hogy a csapatok LAN-on is debütálhassanak a DreamHack Masters Malmö keretein belül.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Közvetítések