"Nincs helye a személyes ellentéteknek, csakis a versenyre koncentrálunk"

Benéztünk a Facebook posztok mögé és beszélgettünk az ötös csapatkapitányával, hogy most akkor mi is a helyzet a női CS:GO csapattal.

Nem csak amiatt örömteli a WESG következő szezonja, hogy ők is indítottak külön női versenyt a CS:GO-soknak (ezt nem sok versenyszervező mondhatja el), hanem, hogy ez megmozgatta a hazai, női gamer közösséget is és elindult egy kezdeményezés, amelynek a végén reméljük, hogy nem csak fiúknak, hanem lányoknak is szurkolhatunk majd nemzetközi versenyen!

A csajok koppenhágai kiruccanását, illetve a tavalyi, nylonnal kapcsolatos sikereket leszámítva, ritkán hallani női eredményekről az e-sport szcénában, különösen, ha az nemzetközi. Mivel a szabályok csak azonos nemzetiségű játékosokból álló ötösöket engednek versenyezni, a pénz pedig nem rossz, adódott egy lehetőség a lányoknál, hogy valami elinduljon itthon is.

Persze egy ilyen csapatot nem könnyű összerakni, főleg, ha a játékosok között konfliktusok vannak: ha nincs meg a 100%-os dedikáltság a verseny felé és nem tudják az egyének félretenni a személyes konfliktusaikat, akkor az a csapat nem fog tudni jó eredményeket elérni.

Ezzel pedig el is érkeztünk az elmúlt hét egyik legérdekesebb történetéhez, a Pixel Sistershez. A lányok rögös úton indultak, az eddig róluk megjelent cikkek kapcsán pedig először meleget, majd inkább hideget kaptak a nyakukba. Benéztünk tehát a Facebook posztok mögé és leültünk az ötös csapatkapitányával, Lejlával beszélgetni arról, hogy most akkor mi is a helyzet velük.

Amikor kijött a hír, hogy a WESG indít női részt is, azonnal izzítottam Koát, mert vele tartom rendszeresen a kapcsolatot, jó barátok vagyunk. Aludtunk egyet a lineupra, és felkerestük a következő embereket, akik egyből igent mondtak, így megszületett egy kezdeti felállás: pandie, kesszike, koa, rchl, Lejla.

Köztudottan nincs jóban mindenki egymással, de mindenki felfogta, hogy a tét nagy, ennek érdekében pedig félretették a sérelmeiket. Itt most nincs helye a személyes ellentéteknek, csakis a versenyre koncentrálunk. Azt most ne részletezzük, hogy milyen belső viszályok vannak, de nyilván egy sor remek bulvárcikket lehetne írni belőlük. 

Nylon itt például még szóba se került, hiszen ő nemzetközi vizeken tolja és nem is tudtuk, hogy mennyire sűrű a programja, mikor és hova kell versenyezni mennie, de látták a hírt ő és és smuci is, akik felkeresték korábbi csapattársukat, rchl-t és arra jutottak, hogy szívesen megpróbálnák így hárman újra. Az előző mix összeállásnak így vége lett. Rchl megkeresett engem, hogy csatlakoznánk-e Koával ehhez a hármashoz, mi pedig igent mondtunk. Ha egy kicsit is hozzáértő ember a témában ezt végiggondolja, ezzel az ötössel a legnagyobb a kijutási esély.

Sajnos az élet viszont megint közbeszólt: Smuci a munkahelyén délutános beosztást kapott, este 9 után tudott volna játszani és akkor se minden nap, illetve nem tudta, hogy ha kijutunk is, szabadságot egyáltalán tudott volna-e kérni és kapni Barcelonára. Nem akarta húzni senki idejét, átadta másnak az esélyt.

Ekkor került szóba pandie, majd kesszi neve, végül pedig Kesszire esett a választás. Itt hibáztam egyet, mert nem vázoltam neki előre, hogy fix gyakorlás lesz heti három alkalommal, este héttől éjfélig. A problémák a fontossági sorrendnél kezdődtek.

A 10 legsikeresebb női CS:GO játékos

Az esportsearnings segítségével megnéztük, hogy melyik 10 női CS:GO játékos nyerte eddig a legtöbb pénzt versenyekkel.

A terv az volt, hogy fixen tartjuk ezt a heti 3-4 esti edzést, egy hónap alatt pedig megpróbálunk annyira összeszokni, amennyire csak lehet. Még nylon is megbeszélte a csapatával, hogy most erre is szeretne fókuszálni, de nagyjából az összes lánycsapat erre készül most világszinten, hiszen ritkán van csak lányoknak szóló verseny.

Mi úgy éreztük, hogy kesszinek fontosabb volt egy másik csapat, amellyel mostanában kezdtek el játszani, velük többet szeretett volna gyakorolni és nem akarta, hogy a csapata felkészülése kárára menjen ez a mix. Több körös beszélgetés után sikerült egyeztetnünk, hogy azért egy 16.000 dolláros európai döntő kiemelt prioritást élvez, ő kért még 1-2 napot, utána pedig rááll komolyan erre a felkészülésre. Az első nap inkább csak megbeszélések voltak, két órát játszottunk, ennyi ideje volt aznap.

Az még nem dőlt el, hogy ki legyen az IGL, mert alapvetően senki se az közülünk, de mivel ő már próbálta, megkértük, hogy legyen ő. Úgy éreztük, hogy nem ment jól az a két óra, egyszerűen nem volt meg az összhang.

Két nappal későbbre le volt szervezve egy gyakorlómeccs, de kesszi jelezte, hogy elromlott a gépe és újra kellett raknia, emiatt pedig elkésett a gyakorlásról. Az ellenfél már várta, ő pedig még configolt ezerrel, majd mikor végre elkezdődött, az első kör után le is lépett a szerverről, mondván, hogy ez így nem jó, ő nem fog így játszani, meg amúgy se jó a gépe. Lefújtuk tehát a praccot, majd ő lelépett teamspeakről és vissza se jött.

Itt jutottunk el oda, hogy úgy döntöttünk, keresünk egy másik 5. embert. Természetesen nem tehet arról, hogy elromlott a gépe, ezt megértjük, a hozzáállása és a reakciója miatt döntöttünk úgy, hogy külön szeretnénk folytatni. Megkérdeztük még egyszer smucit és végül igent mondott, kesszi pedig már nem jött vissza, online volt, játékban.

Az új felállás tehát nylon, Lejla, rchl, koa, smuci, ezzel az ötössel készülünk, a célunk pedig változatlan: kijutni Barcelonába. Személyes érzelmeknek helye nincs, csak a játék és a kemény munka van a fókuszban. De ehhez teljes elköteleződés kell minden egyes játékos részéről. A többi majd jön gyakorlással. Mi nagyon szurkolunk, hogy újabb magyar sikereket könyvelhessünk el nemzetközi porondon!

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!