Cosplay alapanyagok

Betekintés a kiegészítők és fegyverek készítési alapanyagainak sorába.

A témában ez az első ilyen cikk, ezért azzal szeretném kezdeni, hogy nagy vonalakban felvázolom nektek, mire is számíthattok.

Mint már a címből kiderült, a témánk a cosplay lesz, ezen belül pedig, az anyagok bemutatásával, használatával, a különböző segédeszközökkel (–a sztiriol vágótól az varrógépig–), és az eltérő technikákkal fogunk foglalkozni. Természetesen hasznos kis tippekről is szó lesz, melyek megkönnyíthetik a cosplayerek életét. ;)

A későbbiekben saját tapasztalatainkról, rendezvényekről is beszámolunk nektek.

Az alapanyagok

Ebben a cikkben főként a páncélokhoz, fegyverekhez és egyéb kiegészítőkhöz alkalmas anyagokról fogok röviden írni, később pedig –a további anyagok érkezésével– a többi is terítékre kerül.

De vessük is bele magunkat! ;)

Dekorgumi

Moosguminak is nevezik. Nagyon népszerű, hiszen könnyen beszerezhető és olcsó is. Leginkább kisebb méretben (A3, de főként A4) gyártják, és szinte minden kreatív üzletben megtalálható. Vastagsága: 2 mm.

Egyszerű vele dolgozni, mivel rugalmas és könnyű. Főként ragasztópisztollyal szokták ragasztani. Alkalmas szinte bármir készítéséhez; akár páncélokról, vagy apróbb kiegészítőkről legyen is szó.

Eva

Beszerzését tekintve már nehezebb dolgunk van, mint a dekorguminál. Talán annyiban könnyebben boldogulunk jelenleg, hogy néhány éve megjelent a piacon Magyarország első cosplay alapanyag ellátója: a Playground, akiktől beszerezhetjük a kellő matériákat.

Az Eva tulajdonságai:

  • Anyagát tekintve, nagyon hasonlít a dekorgumihoz.
  • Ellentétben a dekorgumival; 5 mm és 10 mm-es vastagságban is beszerezhető.
  • Méreteit tekintve nagyobb "kiszerelésben" juthatunk hozzá és négyzetméterre is megvásárolhatjuk.
  • Különböző keménységben áll rendelkezésünkre ez az anyag, amelyet számmal jeleznek (EVA30, EVA40, EVA60 és EVA100). Ezek közül a 30-as a legpuhább.
  • Hőlégfúvó pisztollyal formázható bizonyos kereteken belül.
  • Könnyű, ezért pl. páncél készítéshez kifejezetten alkalmas.
  • Ára függ a vastagságától és a méretétől.

A saját készítésű félkész Azir fejem EVA-ból.

A kész verzió a teljes cosplay-el.

A fotót a Super Studio 8 készítette.

Worbla

Ez az anyag elég drága, ennek ellenére, úgy tűnik egyre inkább kezd itthon is közkedveltté válni.

Alapban egy 1 mm vastagságú kemény, gyanta és fa keverékéből álló lap, amit hőlégfúvó pisztollyal felhevítve formázhatunk kedvünk szerint. Amint kihűlt ismét megkeményedik, és megtartja az alakját. Emellett önmagához erősen tapad, így ragasztó nélkül használható.

Előnyei:

  • Nagyon strapabíró
  • Jól kombinálható pl. dekorgumival (pl. a szendvics technika: erről a későbbiekben lesz szó)
  • Könnyű vele dolgozni
  • Bármit előállíthatunk belőle

Fajtái:

  1. Worbla Finest
  2. Worbla Black
  3. Transpa Worbla
  4. Worbla Meshed

Egy későbbi cikkben majd részletesen beszélni fogok ezekről különbségeiről.

Wonderflex

Szinte ugyan az, mint a worbla, viszont annyira nem elterjedt. Árát tekintve elég drága. Hasonlóképpen egy hőre formázható szintetikus polimer, aminek nagyon jó a tartása. Hogy mit lehet belőle készíteni, annak csak a képzelet szabhat határt.

Worbla Art Deco

Az utóbbi időben ez az anyag is egyre ismertebbé válik.

Használata egyszerű, meleg vízzel, vagy hőlégfúvó pisztollyal felmelegítjük a kis golyócskákat annyira, hogy kézzel formázható állagot kapjunk. Ezután kedvünk szerint alakíthatjuk a masszát kézzel, vagy különböző segédeszközökkel, amely hűlés után szilárd és strapabíró felületet ad.

Polisztirol anyagok

Eredetileg hőszigetelésre használt anyagokról beszélünk, melyeket az építőiparban alkalmaznak a legtöbbet, emellett a csomagoló iparban és többnyire a védőeszközök anyagaként jelennek meg.

Na de hogyan is jön ez most ide?

Az expandált polisztirol (EPS, nikecell), hétköznapi néven a hungarocell biztosan mindenki számára ismerős.

És most, hogy már egy nyelvet beszélünk; el is mondhatom, miért nem ajánlom cosplay készítésben. :D

Előnyei:

  • könnyű
  • olcsó
  • egyszerűen beszerezhető

Hátránya, ami miatt nem szeretem: nem lehet rendesen faragni, mivel kis golyókra foszlik.

Természetesen akinek van megfelelő eszköze, mint pl. egy izzószálas habvágó, sőt még használni is tudja, annak nem jelenthet nagy akadályt szépen megvágni a hungarocellt sem. ;P

Most pedig beszéljünk a kedvencemről: az extrudált polisztirolról, röviden XPS-ről!

XPS

A hungarocell-el ellentétben ez egy kemény zártcellás anyagszerkezetű politszirolhab. Ez nem jelent mást, minthogy szépen lehet farigcsálni! Főként fegyverek, kiegészítők készítéséhez tudom ajánlani.

Előnyei:

  • könnyű
  • beszerzése: nagyobb barkácsüzletekben fellelhető
  • könnyű dolgozni vele

 

Hátrányai:

  • Magyarországon tömböket nem gyártanak, csak táblákban lehet megvenni, maximálisan 20 cm-es vastagsággal.
  • Ára... Hát.. a nagyságához képest nem mondhatnám drágának, -viszont olcsónak sem.
  • Kis méretben nem igazán kapható, vagy arányosan vékonyodik (-ezért jobban megéri a nagyot beszerezni).

Purhab

Igen, egy újabb szigetelőanyag! Hogyan is képzeljük ezt el? Egy kis vagdosás, egy kis csiszolás...de inkább beszéljenek magukért a képek! 

Kaloda purhabból – készítője Dudus Arrrt

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Ha szeretnél egy igazán jó Cosplay csoporthoz tartozni, akkor ajánjuk a Mondocon Facebook közösségét: www.facebook.com/mondoconosok

Kövess Minket!