Popcornt bekészíteni, mert korán kelünk a következő hetekben: rajtol a világbajnokság!

Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat az idei világbajnokságról!

Szombaton, magyar idő szerint reggel 7 órakor végre elkezdődik az év legjobban várt e-sport eseménye, az immáron hetedik League of Legends világbajnokság! Új lebonyolítás, 24 csapat, új helyszín, epic döntő, küldetések, hype zene, csomó pénz, jótékonyság, és végül EGYETLEN GYŐZTES CSAPAT, aki felemelheti majd a híres Madárfészekben azt a bizonyos, 35 kilós kupát. 

Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, amiket érdemes tudni a versenyről. Gyorstalpaló time!

A csodálatos Kína

Ahogy tavaly Észak-Amerikában, vagy 2015-ben Európában, úgy idén Kínában is 4 különböző helyen zajlanak majd az összecsapások. A csoportkör Vuhanban, a negyeddöntők Kantonban (Guangzhou), az elődöntő Sanghajban, a döntő pedig Kína ékszerdobozában, az olimpiai stadionban; a Madárfészekben lesz, amely akár 80.000 ember befogadására is képes! Szóval csak úgy, mint 2014-ben Koreában: ezúttal is szabadtéri döntő vár ránk. 


A döntő helyszíne, a 80 ezer fő befogadására alkalmas "Madárfészek".

Pénz, pénz -és végre; még több pénz

Tavaly bevezette a Riot azt a rendszert, hogy a megvásárolt Championship hőskinézetek értékének 25%-át hozzáírja az induló, kb. 2 millió dolláros nyereményalaphoz, így már a a 2016-os verseny díjazása is 5 millió dollár fölé ugrott a végére. Idén folytatódik a hagyomány, a választott hős ezúttal a Ashe, de a Riot eggyel továbbment, ugyanis idén a 25%-on felül, további 25%-ot jótékony célra ajánl fel három különböző, nemzetközi szervezet számára.

A Championship Ashe hőskinézet megvásárlásával most jótékonykodsz is

Nem csak a világbajnokság díjazását, de jótékonysági szervezeteket is támogatsz azzal, ha megveszed a világbajnokság hivatalos hőskinézetét.

Játék és muzsika 10 percben

Az eddig megszokottaktól, most egy kicsit lazább, kevésbé hype zenét kaptunk, amit az Against The Current közreműködésével készítettek, a címe pedig Legends Never Die. Sokan még mindig a 2014-es muzsikát tartják a legjobbnak, amit az Imagine Dragons készített. A Worlds Collide és a tavalyi Ignite közel sem ért el akkora nézettséget, mint a Warriors. Persze azért a mostanit is meg lehet szokni, ha úgy érzitek, nem elég jó, tegyétek be az egyórás loop verziót és a 20. percre imádni fogjátok.

A mágikus 24-es

A korábbi évektől eltérően most a 13 régióból összesen 24 csapat veszt részt a tornán. Ebből 12 a Play-In stage-ben kezd, ahol megküzdenek a "nagyok közé" jutásért. Nézzük is a csapatokat régió szerint:

  • Európa: G2 Esports, Misfits, Fnatic (Play-In)
  • Észak-Amerika: TSM, Immortals, C9 (Play-In)
  • LCK: Longzhu Gaming, SKT T1, Samsung Galaxy
  • LPL: EDG, RNG, Team WE (Play-In)
  • CBLOL (Brazília): Team oNe (Play-In)
  • LCL (Oroszország): Gambit (Play-In)
  • OPL (Óceánia): Dire Wolves (Play-In)
  • LMS (Tajvan): Flash Wolves, ahq, HKA (Play-In)
  • LJL (Japán): Rampage (Play-In)
  • TCL (Törökország): Fenerbache (Play-In)
  • GPL (Délkelet-Ázsia): Gigabyte Marines, Young Generation (Play-In)
  • CLS (Latin-Amerika déli része): Kaos Latin Gamers (Play-In)
  • LLN (Latin-Amerika északi része): Lyon Gaming (Play-In)

Lebonyolítási 1x1

Nem kell különösen nagy dologra gondolni, ennek annyi a lényege; hogy nem egyből 4 x 4 fős csoportok vannak, hanem a 12 Play-In csapatnak meg kell küzdenie azért, hogy innen a legjobb négy továbbjusson. Ez a szakasz ugyanúgy zajlik, mint a csoportkör, tehát a három fős csoporton belül mindenki játszik mindenkivel, majd a legjobb 8 bejut a Play-In Stage második szakaszába, ahol a csoportelsőket összesorsolják a csoportmásodikokkal, akik egy Bo5 keretében eldöntik, kik jutnak be a főtáblára. Innentől kezdve folytatódik a már megszokott lebonyolítás; minden csoportból csak az első kettő megy tovább. A csoportkörökben BO1-es meccsek zajlanak, a rájátszást és a döntőt BO5-ös széria keretein belül történik.

Kik lehetnek a nagy esélyesek?

Természetesen az első számú kiemelt a címvédő SKT T1, viszont a többi csapatot sem kell leírni. A TSM csoportja egyelőre könnyű, mert nincs benne koreai, de ha a WE-t megkapják, meg kell izzadniuk a továbbjutásért. A G2 Európában nem talált legyőzőre, viszont a VB-n megkapták a Samsungot és a Royalt is, ettől függetlenül ők is okozhatnak meglepetést. Az EDG is simán odaférhet a Top4-be, de azért ne felejtsük el a Longzhu Gaminget, akik még az SKT-t is letudták győzni az LCK döntőjében. A Play-In stage esélyesei a WE, a Fnatic, a C9 és még egy negyedik csapat, talán a Gambit.

Melyik patchen lesz lejátszva az idei VB?

Az idei világbajnokságon a 7.18-as frissítéssel fognak játszani a játékosok, amiről mi is részletesen beszámoltunk már.

Itt a vb patch, 19 hősön alakított a Riot!

Ben | 17/09/13 07:22 Itt a 7.18-as patch, ez lesz az a frissítés, amin a világbajnokság meccseit is játsszák majd, így nagyjából két hete van a csapatoknak (aki nem a Play-In Stage-ben játszik, annak több), hogy átnézzenek, megtanuljanak és begyakoroljanak minden változást.

Hol lehet nézni?

Ha élőben nem tudod nézni a meccseket, az eredményeket megtalálod a LoL Esports oldalán, viszont ha szeretnéd nézni a meccseket magyarul, akkor a Magyar LoL TV-t kövessétek be, angolul pedig a központi Riot Games Twitch csatornáján tudod nézni a küzdelmet.

Készült egy remek hype videó is, érdemes megnézni! ;)

Idén vajon új bajnokot köszönthetünk, vagy továbbra is megdönthetetlen lesz az SKT dominancia?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Borítókép: LoLesports

Kövess Minket!