A Na'Vi az új VP, az SK-nak sem volt sima hétvégéje -ez történt hétvégén az EPL-ben

A Na'Vi az új VP, az SK-nak sem volt sima hétvégéje -ez történt hétvégén az EPL-ben

Azt mindig is tudtuk, hogy az EPL tartogat számunkra meglepetéseket, és ez most sem volt másképp.

Az ESL Pro Leauge-ben a hétvégén sem pihentek a csapatok, mind Európában, mind Észak-Amerikában láthattunk izgalmas mérkőzéseket a két nap alatt.

EPL összefoglaló: Hivatalosan is a HR a leginkonzisztensebb csapat

Reméljük mindenki látta a HR - FaZe összecsapást az EPL-ben, aki nem, annak itt egy felzárkoztató videó!

Nézzük is meg, hogy milyen mérkőzéseket láthattunk a hétvégén:

Hihetetlen rossz formában a Na'Vi, az elmúlt 5 (!!!) meccsükön képtelenek voltak győzni. 

Most a mouz ellen kellett volna valamit mutatniuk, de ez is elmaradt. Bár szoros mérkőzéseket láttunk, de ha a papírformát néztük volna, akkor Na'Vi győzelmet tippelünk. Az első pálya Cobble volt, ahol még s1mple-ék egész jól kezdtek, ugyanis az első félidőt ők nyerték meg 9-6-ra. Viszont a második játékrészben nagyon jól játszottak STYKO-ék: suNny és ropz vezetésével végül 16-12-re megfordították a mérkőzést.

A második map Inferno volt, ahol viszont most a mouz nyitott jobban. Egészen 9-2-re eltudtak húzni, viszont az utolsó 4 kört megnyerte a Na'Vi, így 9-6-tal fordultak a felek. Az utolsó játékrészt is jobban kezdte a mouz, 13-6-nál kezdett kapisgálni valamit a Zeus által vezetett csapat, viszont ez már későnek bizonyult, és így 16-11-re ezt a pályát is megnyerte a mousesports. 

Azt tudjuk, hogy a fnatic elképesztően szerepel az EPL-ben, ugyanis jelenleg 8 ponttal vezetik az európai tabellát, éppen az Astralis előtt, úgyhogy egy igazi rangadóra számíthattunk volna, viszont ez elmaradt. 

A játékosok Mirage-on kezdték el a mérkőzést, ahol egy elég domináns első félidő után nem sok szóhoz jutott az Astralis. 12-3-ra a földbe tiporta ellenfelét a svéd alakulat, és ez a második játékrészben sem változott. A fnatic az első pályát nagyon magabiztosan, 16-4-re nyerte meg.

Reménykedtünk benne, hogy majd a második pálya izgalmasabb lesz... de tévedtünk. A csatatér Train volt, és ha már itt tartunk, akkor egy szokásos szóvicc kihagyhatatlan, ugyanis a dán csapat eléggé alkalmazkodott a pálya nevéhez, hiszen elég train játszottak. Az első félidőt csakúgy, mint az előbb, megint 12-3-ra tudta megnyerni a fnatic, így a második játékrészben nem várt rájuk túl sok feladat. Egyből elhozták az első három kört, amivel rengeteg meccsponttal rendelkeztek, viszont ebből ötöt visszavert az Astralis, így a vége 16-8 lett.

Az első pályán úgy tűnt, hogy a BO2-ben szinte esélye sem lesz a Heroicnak, viszont később erre rácáfoltak. Először Infernon mérkőztek meg a felek, ahol egy domináns, 11-4-es félidő után már több kört nem is engedtek GuardiaN-ék az ellenfelüknek, így 16-4-re nagyon simán behúzták az első pályát.

Viszont érkezett a második pálya, ami Overpass volt. Itt a CT oldalon kezdett a Heroic, és konkrétan rommá verték a FaZe csapatát. 5-3-ig meccsben voltak olofék, viszont utána teljesen elvesztették a fonalat és 12-3-ra behúzta az első félidőt a Heroic. Ezt követően a CT oldalon már a FaZe-nek is jobban ment, és egészen 15-12-re vissza tudtak jönni, viszont ekkor jött MODDII és egy 3K-val begyűjtötte a 16. pontot csapatának.

A francia baguette kedvelők a Na'Vi-t legyőző egérkékkel találkoztak. Talán európai színtéren a hétvége legjobb és legszorosabb mérkőzését láthattuk. Először Cache-en kezdtek a csapatok, a mouz a CT, az EnVy a T oldalon. A védekező térfélen egyértelműen jobban játszott a mouz, és végül 9-6-ra be is húzták az első játékrészt. Viszont mikor fordult a kocka és a franciák védekeztek, akkor a mouz nem találta az ellenszert. Csak kétszer tudták áttörni ScreaM-ék védelmét, és így végül a franciák nyerték az első pályát 16-11-re.

Cobble volt a második pálya, ahol most a T oldalon kezdett jobban a mouz, ugyanis csak úgy, mint az előző pályán, itt is el tudták hozni az első félidőt 9-6-ra. Most viszont sikerült megtartaniuk az előnyüket, –igaz éledezett az nV–, viszont a második játékrészben, nagyon jól védekeztek STYKO-ék, és így beállították a 16-10-es végeredményt.

A KÖVETKEZŐ OLDALON AZ ÉSZAK-AMERIKAI EREDMÉNYEKKEL FOLYTATJUK!

A botrányos időszakot maga mögött tudó Immortals Complexity csapatával csapott össze az észak-amerikai EPL első meccsén. Az első pálya, ahol összemérték tudásukat az Mirage volt, és itt egyértelműen jobban kezdett a horvy-val és zakk-el kiegészült IMT, ugyanis 10-5-re nyerték az első felvonást.  A második félidőre próbálta összekapni magát a complexity, viszont ez nem volt elég és így az IMT nyerte ezt a pályát 16-9-re.

A következő pálya Cobble volt, ahol egy nagyon domináns első félidőt mutatott az IMT, hiszen itt is 10-5 volt a félidő állása. Az előző meccsel ellentétben most magára talált a complexity és sikerült megfordítaniuk a mérkőzést, aminek a végeredménye egy nagyon szoros 16-12 lett.

Következhetett a világelső és a Misfits összecsapása. A brazilok mostanában egyre rosszabbul teljesítenek. Az első pályán ez meg is látszódott, ugyanis Cache-en nem tudták legyőzni a Misfits-et. Az első félidőt 9-6-ra hozták ShaZaMék, a második játékrész már egy kicsit szorosabb is volt, hiszen 13-11-re még vezettek is FALLEN-ék. Ezután még magára talált a Misfits, és csodával határos módon megfordították a mérkőzést beállítva a 16-12-es végeredményt. 

A második pályára már gatyába rázta csapatát FALLEN, ugyanis Mirage-on egy 11-4-es félidőt követően nagyon magabiztosan 16-6-ra győzték le ellenfelüket.

A sok döntetlen után végre láthattunk egy éles versenyt. Az első pályán szinte lemosta a pályáról ellenfelét az OpTic, ugyanis Mirage-on egy eszméletlen 14-1-es félidő után nagyon könnyedén fejezték be a mérkőzést fribergék, a végeredmény 16-6.

A visszavágó már egy kicsit szorosabbra sikeredett. Train első félidejében ment az adok-kapok, de végül egy nagyon szoros küzdelem után 8-7-el zártak a Liquid javára. Viszont a második játékrészben áttörhetetlennek bizonyult a Magisk és allu által vezetett OpTic védelem, és így a második győzelmet is bezsebelték, itt a végeredmény egy szoros 16-13 lett.

Amilyen szorosnak indult az első mérkőzés, olyan unalmas lett a második. Inferno volt az első pálya, ahol a támadó oldalon megállíthatatlannak bizonyult a Ghost csapata, és így 11-4-re be is húzták az első félidőt. A második játékrész is hasonlóan izgalmasra sikeredett, ugyanis most a CLG támadott, és egy szintén 11-4-es félidőt hozták össze, ami azt jelentette, hogy érkezett a ráadás. Nem éppen a legrövidebb hosszabbításnak lehettünk szemtanúi, ugyanis 16 kört játszottak a felek, de végül a CLG felülmúlta a Ghostot, és 25-21-re le is győzték őket.

A második pálya már kevésbe volt ilyen izgalmas, ugyanis a Ghostnak semmi ereje nem maradt, így a CLG lemosta őket a pályáról. Overpasson játszottak, és az első félidőt 12-3-ra nyerték reltuC-ék, a végeredmény pedig 16-4 lett.

A brazilok a C9 csapatával találkoztak a vasárnapi forduló első mérkőzésén. A kezdés után azt gondoltuk, hogy egy dögunalmas mérkőzést láthatunk majd, de szerencsére erre rácáfoltak a felek. Inferno-n kezdtek a csapatok, és egy domináns első félidő után a C9 magabiztosan 16-2-re meg is nyerte az első pályát, szinte esélyt sem adva ellenfelének.

Szerencsére Train jóval izgalmasabbra sikeredett, ugyanis az első félidőt nagyon szoros küzdelmek árán, de a C9 nyerte 8-7-re. A támadó oldalon nagyon erősnek bizonyult a Luminosity, és CT-ként a C9 mindössze három kört tudott hozni, és így a Luminosity megnyerte a második pályát 16-11-re.

A világelső az előző napi bukás után mindenképp bizonyítani szeretett volna, és ez egy teljesen jó alkalom volt a számára. Az első pálya Mirage volt, ahol 10-5-re a brazilok nyerték az első félidőt. Ezt követően még próbált éledezni a Renegades, viszont ez csak idővesztegetésre volt elég, ugyanis a meccset az SK nyerte 16-7-re.

A második pálya már jóval izgalmasabb volt, még annak ellenére is, hogy Cobble Terrorista oldalán 12-3-ra nyerte az első félidőt a világelső csapat. Ezt követően azért a Renegades is megmutatta, hogy nem kell őket sem lebecsülni támadás terén, és végül 10 kört sikerült is hozniuk, viszont ez csak arra volt elég, hogy szépítsék a statisztikájukat, a végeredmény 16-13 lett az SK javára.

A Luminosity előző nap már megmutatta, hogy mire is képes és ezt a Splyce ellen újra bebizonyította. Szinte egyik pályán sem adott esélyt az ellenfelének a brazil ötös, Cache-en 16-4-re, Trainen 16-6-ra tudtak győzni.

Az első pálya Overpass volt, ahol egyértelműen a CLG kezdett jobban egy 10-5-ös félidővel. Viszont, amikor helyet cserélt a két csapat, az NRG védelme is áttörhetetlennek bizonyult, így ők is egy 10-5-ös félidőt hoztak össze, következhetett a hosszabbítás. Elég szoros volt végig az OT is, de a végére úgy tűnt, hogy elfáradt a CLG, és végül az NRG húzta be az első pályát 25-23-ra.

A második mérkőzés is tartogatott még izgalmas perceket a számunkra, ugyanis Mirage-on elég kiélezett volt végig a küzdelem. Az első félidőt 8-7-re nyerte meg a CLG, viszont a második játékrészben szépen tartotta magát az NRG, de ez nem volt elég, és végül ezt a pályát a CLG nyerte 16-14-re.

A hétvégi forduló utolsó meccsét, a Ghost és a Renegades játszotta. Az első pálya Train volt, ahol a Renegades tett szert óriási előnyre az első félidő után, miután 10-5-re megnyerték a játékrészt. Ezt követően a Ghost egy elképesztő comebacket mutatott be, és végül megfordították a mérkőzést, és ők nyerték meg az első pályát 16-14-re.

Cobble is hasonlóan izgalmasra sikeredett, miután most az első félidőt a Ghost tudta megnyerni 10-5-re, viszont ők nem bukták el ezt az előnyt, és csakúgy mint az előzőt meccsen, szintén 16-14-re győztek.

A héten nem lesz ESL Pro League forduló, legközelebb október 17-én szállnak majd meccsbe.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!