Csalással a Minorra? A CIS régióban simán megtörténhet!

Csalással a Minorra? A CIS régióban simán megtörténhet!

Miután több helyen is kitiltották a játékosokat és az előző Minoron is bant kaptak, most megint bekerültek.

Tavaly ilyenkor a CIS régióban a FACEIT szerverein futott a Minor, ahol a KLAN FONTAN nevű csapat több tagját is kitiltották. Most egy évvel később mintha mindenki elfelejtette volna a történteket kiejtették a Nemiga-t és megint bent vannak a Minoron. A szerverek ezúttal nem a faceit anti cheat-jével működnek, így a csalók simán vissza nézhettek egy év után a versenyre azért, hogy bejussanak a régió Minorjára. A legtöbben azt hittük, hogy miután akár egy meccset is nyernek, a CEVO azonnal bannolja őket, de ez nem így lett.

Mintha már ez nem lenne elég gyanús, vessünk egy pillantást a statokra.

A Nemiga választásán simán nyertek a bolgárok, de onnantól kb. esélye sem volt a csapatnak. 16-4-re nyerték a második pályát a kétes hírű oroszok, majd nem annyira simán, de ugyanúgy elverték a Nemiga-t a döntő pályán is. Nyilván előfordulhat az is, hogy megváltoztak és már nem csalnak, így megérdemelnek egy második esélyt, ugye?

Nos, a helyzet nem ennyire egyszerű, ugyanis a Minoron kaptak eltiltást, ami a szervezőtől függetlenül bannak kellene minősülnie minden további Valve eseményen, amíg azok másképp nem döntenek. Vagyis hiába nem a FACEIT-en, hanem a CEVO-n fut a nyílt kvali; a kitiltás az kitiltás. Már az is erősen megkérdőjelezhető morálra utal egyébként, hogy ennek a kiskapunak a láttán volt bátorságuk elindulni a selejtezőkön. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket az ügyben.

Szerintetek most tiszták és megérdemlik, hogy ott legyenek?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!