BRÉKING: A Natus Vincere végre kimentette electronic-ot!

BRÉKING: A Natus Vincere végre kimentette electronic-ot!

Hosszú idő óta várjuk a hivatalos bejelentést, végre megkaptuk.

Denis "electronic" Sharipov az utóbbi időben kétségkívül magasan kilógott a FlipSid3 csapatából. Rendszeresen ő húzta az ötöst, aminek sajnos nem sikerült átütő eredményt elérnie. Ennek köszönhetően el is kezdődtek a pletykálások, miszerint a CIS régió egyik legnagyobb sztárja a hasonlóan gyengélkedő Na`Vi-ba igazolhat, ahol a nyári irányítóváltás nem volt túl sikeres.

Electronic-ot a hírek szerint már a nyár folyamán is ki akarták vásárolni a szerződéséből, de akkor még senkinek sem sikerült - vélhetően a túl magas ár miatt. A pletykálás az utóbbi időben viszont túlságosan aktív volt, sőt, volt olyan, aki előre meg is mondta a bejelentés napját - és bejött.

A 19 éves orosz játékos 2016 szeptembere óta erősítette a szintén CIS csapatot, anno még Shara helyére érkezett. Az ötössel elmaradtak a jó eredmények, szimplán csak a DreamHack Leipzig-et nyerték meg és részt vettek két Majorön. Egyáltalán nem nevezhető elég eredménynek ez, viszont azt megmutatta, hogy electronic nagyon erős, amit a számok is bizonyítanak: a FlipSid3-os idejében 1.15 volt az átlag ratingja.

Electronic természetesen seized helyére jön, akinek a Na`Vi CEO-ja, Yevhen Zolotarov meg is köszönte az ott eltöltött 4 évet:

"Ez volt életem egyik legnehezebb átigazolási tárgyalása, de örülök, hogy végül sikerült. Hiszek abban, hogy electronic majd segít visszajuttatni a csapatot a legjobbak közé és a szurkolóink is élvezni fogják az ittlétét. Szeretnék sok sikert kívánni seizednek, aki 4 évig volt hűséges a Na`Vi-hoz. Mindig egy remek játékos voltál, ami mostanában nagyon ritka. Köszönjük, Dan."

Reméljük az ukrán-orosz ötösnek végre sikerül visszatérni a világelitbe és egy nagyon erős ötöst fognak alkotni electronic-kal.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Képek és borítókép: HLTV

Kövess Minket!