Az Inferno újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez?

Az Inferno újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez?

Megnéztük a Majorök statisztikáit, hogy mennyire volt népszerű az elmúlt évek során Inferno.

Inferno az egyik legrégebbi pályának számít a jelenlegi map poolban, bár igaz, hogy azóta kisebb-nagyobb átalakítások történtek rajta. Ilyen volt például a legutóbb, ami 2016 végétől egészen 2017 elejéig tartott. Most azonban megnéztük a pályát számokban is, hogy az első Majortől kezdve, a DH Winter 2013-tól, mekkora arányban használták. Legrövidebben úgy írhatnám le, ahogyan már a címben is tettem: az Inferno újra szép lesz, méltó régi nagy híréhez.

A pálya az eddigi 11 Majorből 9 Majorön kapott helyet a map poolban. Volt, ahol 47,5%-ban választották ezt a pályát a csapatok, míg volt, hogy a meccsek mindössze 9,5%-ban láthattuk a mapet. Az első szám még az első Majorön, a DreamHack Winter 2013-on volt, míg az utóbbi az MLG Colombus 2016-on.

Mint írtam feljebb, az első Majorön elsöprő számokkal 47,5%-ot produkált a pálya. A következő tornára, az ESL ONE Katowice 2014-re már kicsit megcsappant ez a szám, itt már "csak" 43,2%-os statisztikával zárt a pálya. Nem szabad elfelejteni, hogy ez még mindig egy óriási szám. A 2014-es kölni bajnokságra már nagyobbat zuhant, egészen 18,4%-ig meg sem állt a pálya használati aránya. Ez aztán nem is nagyon változott, az utána következő 3 versenyen még 18-20% között mozgott.

Ha a trófeák nem tudják, majd a pályák eldöntik, hogy ki a legjobb!

A PGL krakkói Majore után igencsak fejére állt a világ. Az első helyért komoly harcok folynak a top 5-ben, ezen a ponton bármelyikük képes megnyerni egy 250 000 dollár feletti versenyt és a trófeák alapján már nem is annyira egyszerű megmondani, hogy ki lehet a legjobb mind közül.

Majd az MLG Colombus 2016-on jött a hideg zuhany: az amúgy se túl magas szám még 10%-ot zuhant. Többek között ez vezethetett oda, hogy a fejlesztők kispadra küldték a pályát, és teljesen felújították. Ez idő alatt lement az ESL One Köln 2016, és az ELEAGUE Major Atlanta 2017, csak ez után került vissza Inferno az aktív map poolba. A PGL Major Krakkó 2017-re viszont már visszakerült, ahol több, mint a kétszeresére nőtt az előfordulása, 24%-ra.

Szerintetek el fog indulni egy növekvő tendencia, vagy be kell érnie a pályának egy 20-25% körüli "részesedéssel"? Arra, hogy ezt megtudjuk, még kell egy kicsit várnunk, hiszen a következő Major majd csak 2018-ban lesz, Bostonban.

Ti melyik pályát cserélnétek le vagy küldenétek felújításra?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!