Feloszlott a dignitas férficsapata!

Feloszlott a dignitas férficsapata!

A sikertelenség és a folyamatos embercserék meghozták az eredményüket.

Pontosan egy hete történt meg az a váratlan bejelentés, miszerint a dignitas megválik Joakim "Jkaem" Myrbostadtól és Asger "AcilioN" Larsentől. Előbbi már a kezdetektől a szervezet égisze alatt, amikor megalakult az akkor még foxot, pitát, maikelelét és rubinot magába foglaló, régi G2/Kinguin játékosokból álló csapat. Utóbbi pedig nemrég csatlakozott, amikorra már a maikelele-pita páros rég kikerült a képből. Most pedig, egy héttel a változás után újabb következik, ugyanis a dignitas utcára tette a megmaradt játékosait is! Vagy feloszlottak maguktól. Ezt még egy hivatalos közlemény érkezéséig nem tudjuk biztosra megmondani.

Már a Major előtt beindult a forgatási láz!

Folyamatos rotálások teszik érdekessé a CS:GO rajongók mindennapjait.

Úgy tűnik hiábavaló volt, hogy Jkaem és AcilioN távozása után az edző, zEVES, és cromen érkezett kitölteni a megmaradt űrt, mert csupán egy hetet adott a szervezet/a csapat ennek a felállásnak. Bár valahol érthető, hogy elvesztették a türelmet és már nem látnak fantáziát ebben a magban, hiszen a 8 hónapos fennállás alatt majdnem semmit sem értek el. A legjobb eredményük a krakkói Majort megelőző európai Minoron született, ahol 3. helyezettek lettek és ezzel kijutottak a fő kvalifikációra. Azonban itt alulmaradtak az utolsó, mindent eldöntő meccsen, sőt a következő Major kapcsán még a Minor közelébe sem jutottak, mivel nem kaptak meghívást sem.

A töréspontot, ami az oszláshoz vezetett, azonban nem ezek, hanem egy sokkal frissebb seb okozhatta. Ugyanis a tegnapi nap folyamán elindultak a DreamHack Winter online selejtezőjén, ahol már az első körben ki is estek. Bár hivatalos bejelentés nem érkezett még a dignitas-tól, a HLTV információ szerint a játékosok nem szeretnék együtt folytatni a továbbiakban. Az alábbiak, akik az utolsó dignitas felállást képezték, valószínű, hogy teljesen külön utakon folytatják és a jövőben újabb lehetőségek felé kacsintgatnak:

  • Morten "zEVES" Vollan
  • Christian "loWel" Garcia Antoran 
  • Ricardo "fox" Pacheco 
  • Ruben "RUBINO" Villarroel 
  • Jorgen "cromen" Robertsen

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!