Egy játékos tette fel ezt a kérdést, a közösség pedig igencsak érdekes válaszokat adott.
A Blizzard folyamatosan arra törekszik, hogy a Hearthstone minél kiegyensúlyozottabb legyen, és kevesebbszer forduljanak elő olyan esetek, hogy egy lap vagy mechanika túlságosan erős. Sajnos igyekezetük néha nem elég, és egy-egy új kártya néha túlságosan is broken lesz, ott volt például a Journey to Un'Goro-ban érkezett Crystal Core, amit kijövetele után nem sokkal kénytelen voltak nerfelni, mivel a rá épülő Quest Rogue ellehetetlenítette a laddert. Néhány hónapja ráadásul újabb balance hullám érkezett, és összesen öt kártyán változtattak a fejlesztők, a hatás pedig nem maradt el és a Druid rémuralma véget ért.
Ha megnézzük a jelenlegi Standard ladder statisztikákat, eléggé kiegyensúlyozottnak tűnik a mezőny, és összesen nyolc pakli teljesít 50%-os győzelmi arány felett. A játékosbázis persze ennek ellenére is elégedetlen és a nerfelés/buffolás folyamatosan foglalkoztatja a közösséget, a minap pedig egy érdekes kérdés érkezett a témával kapcsolatban. Egy játékos, név szerint jnpg arra volt kíváncsi a redditen, hogy milyen nerfeket néznének buffnak a kezdő játékosok? A közösség eléggé rápörgött a témára, és most a válaszaikból szemezgettünk nektek.
Az egyik legnépszerűbb válasz az volt, ha a Dead Man's Hand költségét 2 manáról 1-re csökkentenék, ugyanis ezzel a változtatással a lap bekerülne a Skulking Geist célpontjai közé, szóval hiába lenne olcsóbb, könnyen ellehetne pusztítani és megakadályozni ezzel a Mill Warrior végtelen lapforrását.
Egy másik játékos hasonló érték változást dobott be és arra gondolt, hogy a Whispers of the Old Gods-ban érkezett DOOM! lap, ha két kártyát húzna minden elpusztított lény után egy helyett, az is beleesne a kérdező kategóriájába.
Egy esetleges Edwin 3 manáról 2 manára történő érték csökkenése is jó példa ide, mivel így a Prince Keleseth-re épülő paklik nem tudnák használni a lapot, ezzel szemben mondjuk egy Miracle Rogue eléggé jól járna.
Néhányan viszont más oldalról közelítették meg a témát, és a kártyák értékeit hozták fel. Gondoljatok csak bele, egy 7/7 Tirion Fordring elsőre egész jól hangzik, azonban a megnövelt támadóérték miatt finom vacsora lenne a The Big Game Hunter-nek.
Ysera és Malygos is erősebbnek tűnne több támadó erővel, viszont hamar elintézné őket a Priest Shadow Word: Death-je.
A Classic szettből ismerős Harrison Jones is terítékre került, milyen lenne például, ha nem az általa elpusztított fegyverek Durability-je, hanem támadó értéke után húzhatnánk lapokat. Tegyük fel, hogy véletlenül szembe jön velünk egy Control Warrior, aki a végjátékban felrakja a Gorehowl-t, hogy szépen lassan letakaríthassa a pástunkat. Mi válaszul csatába küldjük Harrison-t, viszont hét kártyát húzunk, és rosszabb esetben több lapot is sikeresen elégetünk.
Ezek lettek volna tehát azok a lehetséges nerfek, amikre első körben a tapasztalatlan játékosok buff-ként tekintenének. Nektek eszetekbe jut még valamilyen példa a felsoroltakon kívül?