Továbbjutott a Pixel, a GA alsóágon folytatja

Továbbjutott a Pixel, a GA alsóágon folytatja

A nagy SEC kavarodás után a Pixel szenzációs játékkal továbbjutott, míg flash-sék óvását elutasították.

Sajnos az ESL SEC 6. szezonjának startja nem sikerült túl jól, hiszen a négy lejátszott meccsből hármat egyből meg is óvtak, és az elején még arról volt szó, hogy elfogadják az összes óvást, és újrajátsszák a meccseket.

TABULA RASA: Óvások hada miatt indul újra a rájátszás

Oacute;vások hada és megkésett kommunikáció. Eddig ez jellemzi a Délkelet-európai bajnokság online rájátszását.

Ez végül nem teljesen így történt, hiszen a három óvásból, végül 1,5 lett elfogadva, a GameAgents-ét elutasították, a Pixel-ét elfogadták, a Bpro vs. KlikTech-et, pedig 1-0-áról folytatják. Sajnos, így a GA egyből alsóágra került, és már csak az volt a kérdés, hogy a Pixel vagy a Squared lesz az ellenfelük.

Train

A Squared mapjával kezdtek, ami elképesztően szorosra sikerült. A meccs elején nagyon elhúztak a szerbek T-ben, de végül sikerült öt kört hoznia DEv-éknek, ami a későbbiekben igen fontosnak bizonyult. A második játékrészben végig jöttek fel a magyarok, de a meccs vége körömrágósra sikerült, hiszen 2 körig volt match pontja a Squared-nek. Serencsére kiegyenlítettek, és végül OT-ban behúzták a pályát.

Cache

Ezek után jöhetett a Pixel választása, ami borzasztóan rosszul sikerült, hiszen már a félidőben vezettek 13-2-re a szerbek, és a következő játékrészben nem engedtek kört boditoéknak, így egy csúfos 16-2-vel mehettek a döntő mapra.

Cobblestone

Teljes ideillik a mondás, hogy ne húzgáld az alvó oroszlán bajszát, hiszen a következő pályán pepitába visszakapták a szerbek, amit az előző mapon csinálták. CT-ben sikerült 13 kört elhoznia a Pixelnek. A következő játékrészben a pisztolykör után, pedig lehozták a kötelező köröket, így ők is 16-2-re semmisítették meg ellenfelüket.

Így az elődöntőben a román SinnerS-el csaphatnak össze, akik alsóágra küldték a GA-t. Apropó GA; ők pedig a Squared ellen folytathatják alsóágon. A másik félig eltörölt meccset –tehát a Bpro és a KlikTech harcát– ma 18:00-tól játsszák le 1-0-s vezetéssel a Bpro javára.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések