Ez történt eddig a DH Open Winteren!

Ez történt eddig a DH Open Winteren!

Nagyban zajlik a jönköpingi DH, ahol ma már az elődöntők következnek. Összegyűjtöttük nektek, hogy mi is történt eddig!

Utolsó napjához érkezett a Dreamhack Open Winter, amit Svédországban, pontosabban pedig Jönköping-ben rendeznek meg. Ennek örömére nézzük meg, hogy mi is történt eddig, és mi várható a folytatásban!

CIS derbi és német szervezetek csatája -elkészült a DH Winter csoportbeosztása

Hamarosan itt a tél (hmm... Winter is coming!), ezzel együtt pedig 2013 óta már folyamatosan a DreamHack Winter is. A verseny múltja olyan szempontból is érdekes, hogy ezen a mérkőzésen volt az első hivatalos Major, akkor még mindössze 250 ezer dolláros összdíjazással.

Kezdjük az "A" jelű csoporttal. Egyértelműen két kiemeltje volt, a Na'Vi és a Gambit. Ők az első meccsen meg is mutatták, hogy miért, ugyanis 59 körön keresztül játszottak, de végül a Gambit tudott győzni 31-28-ra. Ezt követően a Gambit simán csoportelső lett, míg a Na'Vi-ra várt még egy decider mérkőzés, amit a Heroic ellen játszottak. 2-1-re (16:5; 9:16; 16:12) meg is tudtak nyerni, így ők is már az elődöntőben találták magukat.

B csoportban három nagy esélyes is volt a mouz, az EnVy és a BIG. A legjobbnak a franciák bizonyultak, miután a BIG-et 19-17-re, valamint a mouzt 16-12-re legyőzték. A North Academy-nek nem volt túl nagy szerencséje, mind a két meccsükön kikaptak. Így a decider meccs a mouzra és a BIG-re várt. Szorosabb mérkőzésre számítottunk, de végül a mouz tudott győzni, egészen könnyedén, ugyanis az első pályán 16-9-re, míg a másodikon 16-3-ra kerekedtek felül az ellenfelükön. suNny Juan Deagje is megvillant egy szép 4K-val:

Mai nap már kezdődnek is elődöntők, és egyből egy igazi rangadóval kezdünk. A francia EnVyUs a Na'Vi-val csap össze ma déltől. Őket követi a Gambit vs. mousesports mérkőzése délután 5-től. Mind a két meccs felér egy kisebb döntővel, de azért várjuk meg, hogy ma este 7-kor ki játssza majd a nagydöntőt! Mit tippeltek, ki fogja a magasba emelni a győzelemért járó trófeát Jönköpingben?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Cover: HLTV.org

Kövess Minket!