Megcsinálták DEvék, utazik a Pixel Romániába!

Megcsinálták DEvék, utazik a Pixel Romániába!

Nem volt könnyű dolguk, de a román ellenfél egy pályán sem tudott felülkerekedni a magyarokon!

A Pixelnek egyetlen győzelemre volt szüksége ahhoz, hogy bejussanak a felsőági döntőbe és ezzel együtt kvalifikálják magukat az offline döntőre, amit Bukarestben rendeznek majd meg karácsony előtt egy héttel.

Már csak egy győzelem, és ott lesz a Pixel a bukaresti döntőn

Ha a SinnerS ellen nyerni tudnak, akkor már pakolhatnak is a bukaresti SEC offline döntőjére!

Minden magyar szempár DEv-ékre szegeződött, ugyanis ha ezt a meccset megnyerik, akkor ők fogják egyedüliként Magyarországot az ESL SEC CS:GO döntőjében. Az ellenfél az a SinnerS volt, aki a szintén magyar GameAgents csapatát búcsúztatta korábban. 

Az első pálya Mirage volt, amit a magyar fiúk választottak, viszont az első félidőben úgy tűnt, hogy ez inkább a románoknak kedvez. Simán megnyerték az első játékrészt 10-5-re, viszont a Pixel a második félidőben megmutatta, hogy miért is választották ezt a védelmet. Szinte minden egyes kis hibáját kihasználták az ellenfél védelmének, és a támadó oldalon 11 kört hoztak, így bravúrosan, hátrányból fordították meg a meccset, és nyerték meg végül 16-12-re.

A második pálya már a románok választása, Cache volt. Itt már jóval szorosabbra sikerült az első félidő is, 8-7-es állással fordultak a felek. A második félidő első körét elhozta a Pixel, viszont utána egyből buktak is hármat, miután a románok lehozták a force buyos körüket. Itt viszont, mintha megváltozott volna minden, ugyanis a Pixel begyújtotta az összes létező rakétáját, és a lehető legjobb formájukban kezdtek el játszani. Innentől kezdve csak kétszer jutott szóhoz a román ötös, míg a remeklő magyarok 8 kört nyertek meg, és ezzel ezt a pályát is behúzták 16-13-ra. 

A szériát 2-0-ra nyerte meg a magyar együttes, így már biztos a helyük a bukaresti fináléban. A GameAgents sikeres barcelonai kvalifikációja után újra nemzetközi porondon bizonyíthat magyar csapat!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!