IMT zakk:

IMT zakk: "Apám eladta a kocsiját, hogy vegyen nekem egy gépet, amin tudok játszani"

A gyereknek pedig teljesült az álma.

Rafael "zakk" Fernandesnek nehéz gyerekkora volt: szülei gyenge anyagi helyzete miatt nem nagyon futotta olyan "luxuscikkekre", mint pl. egy számítógép. A kis zakk azonban nagyot álmodott, ő úgy képzelte el, hogy profi e-sportoló lesz, az apja pedig óriási áldozatot hozott, és eladta a saját kocsiját azért, hogy vegyen egy számítógépet a fiának, hogy az álmainak élhessen.

Az évek alatt nyert kisebb-nagyobb versenyeket különböző brazil csapatokkal, de az igazi boldogságát végül nem játékosként, hanem edzőként találta meg. Először a Tempo Stormnál, majd az elmúlt két évben az Immortalsnál edzősködött, az ő keze alatt pedig –az idei balhék ellenére– jöttek az eredmények a csapatnak: Dreamhack arany- és ezüstérmek, IEM Katowice Top4, nyáron pedig a pont az i-re a PGL Major ezüstérem volt, amely megmutatta, hogy zakk beletanult abba, hogyan legyen jó edző.

Pedig amikor a csapathoz szegődött, azt sem igazán tudta, hogy mi egy edző feladata, -írta a posztjában, amelyben búcsúzik a csapattól. Sosem volt igazán rivaldafényben, de ez nem is igazán zavarta, neki bőven elég volt az, ha egy kemény, de megnyert meccs végén a csapatkapitány odament hozzá és megköszönte neki a segítséget. Az Immortals azt kérte tőle, hogy legyenek Top3 csapat Észak-Amerikában, és kvalizzanak le egy Major tornára - a krakkói 2. hellyel ezt bőven túl is szárnyalta. 

Aztán jöttek a csapaton belüli balhék és az az ominózus DreamHack eset, amely végül megpecsételte az Immortals sorsát. Az IMT CEO, Noah Winston néhány hétnyi próbálkozás után úgy döntött, inkább nem erőlteti a CS:GO-t, és szélnek ereszti az egész csapatot, ezzel zakk életében is lezárult egy igen sikeres és termékeny korszak. Az Immortals CS:GO-s jövője még nem dőlt el teljesen, Noah egyelőre kivárja, hogy mi történik a következő hónapokban, és csak azután dönt.

zakk nem felejtette el, honnan jött, nemrég vásárolt édesapjának hálája jeléül egy autót. Hogy mit hoz számára a jövő, arról még nem tudni.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Borítókép: HLTV

Kövess Minket!



Közvetítések