Folytatódik az AGO-álom: bejutottak az ESL Pro League-be

Folytatódik az AGO-álom: bejutottak az ESL Pro League-be

Az eXtatus pedig könnyen elvesztheti az MDL következő szezonjában frozent.

Az AGO nevével a legtöbben szerintem az utóbbi 5-6 hónapban találkoztunk, amikor a lengyel ötös igazából a semmiből egy olyan ütőképes lineupot hozott össze, amivel aztán egyre több nagyobbnak számító csapatot is meg tudtak szorongatni. Először csak online kupákon, majd egyre inkább jöttek az offline eventek is. Ott voltak például novemberben Bukarestben az európai Minoron, most pedig már az ESL Pro League-be is kvalifikálták magukat.

A csapat az ESEA Mountain Dew League-et megnyerte, ezzel pedig be is kerültek a liga rájátszásába, ahol az EPL feljutási hely a tét. A playoffban sem hagyta el őket az erő: először a Singularity-t verték meg, aztán a VP-t, a döntőben a szlovák eXtatus-szal mérkőztek meg tegnap. Erősen kezdtek, a szlovák-cseh ötös saját pályáján, Mirage-on is egy kiélezett 16:14-es győzelmet arattak, majd a saját mapjüket, Traint is behúzták 16:11-re, ami a biztos feljutást jelentette az EPL-be. A saját történetükben is óriási siker volt ez, ami még azt is jelenti, hogy ők lesznek az egyetlen lengyel ötös a ligában. Ők lennének már a legjobb lengyel csapat?

Az eXtatus számára sincs minden veszve, –bár így már elég nagy hátrányra tettek szert,– ugyanis ahhoz, hogy feljussanak a Na`Vi-Space Soldiers-GODSENT négyesből kell legalább a másodiknak lenniük. Ha nem lesz meg a feljutás, akkor viszont az ESEA MDL-ben búcsút is mondhatnak az egyik legjobb játékosuknak, a 15 éves frozennek. A szervező az új szezonra bevezetett egy szabályozást, miszerint 16 éven aluli játékos nem vehet részt a bajnokságban. Frozen csak nyáron tölti be 16-ot, így egy szezonra ki is eshet -feltéve, ha az ESEA nem engedélyezi neki. A feljutási meccs egyébként január 7-8-án lesz New Yorkban.

Minimum korhatárt kapott az ESEA Mountain Dew League; jó néhány fiatal bajban lehet

Többek között frozen is "kizárásra kerül" az új szabályzat miatt.

Az észak-amerikai régióban is lement a feljutási meccs, ahol a SoaR volt az első feljutó -itt játszik a mindössze 15 éves Snakes, nekik már nem fog a beugró miatt fájni a fejük.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések