Lejárt bondik kölcsönszerződése, hazatér a TyLoo-s kiruccanás után

A jövőjéről viszont még nincs döntés. Egy biztos: szép emlékekkel megpakolva hagyja ott Kínát.

Bondik korábban a HellRaisers-ben játszott huzamosabb ideig, onnan viszont nyáron kispadra került, majd az ukrán szervezet kölcsönadta a kínai TyLoo-nak. A kínai-indonéz-ukrán ötösben messze ő volt a csapat legjobbja, ő töltötte be a húzóember szerepét.

Most azonban úgy néz ki, hogy az ukrán játékos számára vége a kalandnak, hiszen lejárt a kölcsönszerződése. Ezt saját maga jelentette be a Twitter oldalán -bár a hivatalos bejelentés még nincs róla. Most úgy néz ki, hogy visszatér a HR-be, de valószínűleg továbbra is csak padozni. A tweetjében azt írta, hogy nagyon motivált és új lehetőségekre vágyik. A posztja alatti visszajelzések alapján nagyon szerették őt a kínaiak és elég nagy rajongótáborra is szert tudott tenni ezzel a néhány hónappal.

A TyLoo-val nem hemzsegtek a sikerekben, jó eredménynek csak a ROG Masters Final 2017 és az ázsiai Minor ezüstérme mondható. Arról, hogy hova mehet, még csak találgatások vannak: akár még a Na`Vi is szóba kerülhet, mondjuk Edward helyére.

Szerintetek hova fog vezetni az útja?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Borítókép: HLTV

Kövess Minket!