Az adathalászok további tartalomra bukkantak a Sea of Thievesben

Az adathalászok további tartalomra bukkantak a Sea of Thievesben

Ha azt mondom Yarrr, sokaknak valószínű elsőre semmi nem jut az eszébe róla. Az utóbbi hetekben viszont futótűzként terjedt ez a szó, akik pedig szerencsések voltak és tehették, kardot ragadtak és kihajóztak a vad tengerekre.

Történt ugyanis, hogy a Rare által fejlesztt Sea of Thieves zárt bétája megnyitotta kapuit, majd amilyen hirtelen feltűnt a horizonton, olyan gyorsan el is tűnt a habok között. Január 31-ével leállították a szervereket, legközelebb pedig majd a megjelenés napjától, március 20-tól lehet újra legálisan kalózkodni. A béta nem kínált olyan sok lehetőséget, ennek ellenére hihetetlenül be tudja szívni az embert a játék különleges hangulata.

2018-ban már legálisan kalózkodhatunk!

Aioween | 18/01/29 17:47 Egészen január végéig lehet még tesztelni a játékot mostani fázisában, így hát mi is árbócot bontottunk és a nyílt vizekre hajóztunk. Íme az első tapasztalataink! /A cikk a szerző szubjektív véleményét tartalmazza./ Hosszú évek óta folyik már a játék fejlesztése és egy igazán egyedi játékot sikerült összehozni.

A készítők természetesen sok újdonságot nem fedtek fel előttünk a teljes verzióval kapcsolatban, azonban az adathalászok előtt egyetlen kincsesláda vagy programkódfoszlány sem maradhat észrevétlen. Ezen sorok között olyan információkra leltek, ami arra enged következtetni, hogy megannyi szuper ötlettel szeretné feltölteni a nyílt világú kalózjátékát a Rare. Nézzük hát, hogy mire lettek figyelmesek a mélyre ásó felhasználók.

Hajó fejlesztés és testreszabhatóság

A pletykákat már a tenger felől is elhozta nekünk a lenge fuvallat, de most úgy tűnik ez megerősítésre talált. A bétában semmit nem alakíthattunk a bárkánkon, azonban a teljes játékban erre jó néhány lehetőségünk lesz.

Módosítások és fejlesztések:

  • Ágyúk
  • Csörlő/Vasmacska
  • Külső megjelenés/zászlók/vitorlák
  • Árbóc
  • Kormánykerék
  • A hajó orrán található szobor
  • Szigonypuska: ez utóbbi valószínűleg egy fejlesztés lesz. Esetleg az egyik ágyúnkat tudjuk lecserélni erre az elengedhetetlen fegyverre. Netán egy teljesen új részeként jelenik meg a hajónknak? Erre egyelőre nem tudjuk a választ, de az biztos, hogy a vadászatokhoz és az ellenséges vitorlások elsüllyesztéséhez rendkívül hasznosnak bizonyulhat.

Szörnyek

A szemfüles matrózok bizony leástak a béta mélyére és nem is akármilyen szavakra lettek figyelmesek. A cápák és a csontvázak nem feltétlenül jelentettek kihívást eddigi kalandjaink során, talán ezért is tervezik az olyan lények belepakolását a játékba, mint a sellők és a különböző szörnyek. Közülük is kiemelkedik a mitológia rettegett tengeri fenevada; a Kraken. Sokkal kockázatosabb és félelmetesebb lesz a végtelen óceán habjait szelni, ha tudjuk, hogy bármelyik pillanatban lehúzhat a mélybe egy ádáz bestia. Emellett számos más jószág is megjelenhet a képernyőnkön:

  • Malac
  • Csirke
  • Denevér
  • Halak
  • Papagáj (beszélő esetleg a vállunkon?)
  • Kígyó (vajon megtámadhat és bánthat-e minket?)

Továbbá, valószínűleg mindenki már banánmérgezést vagy undort kapott az útjai során, szóval a változatosabb kalóz update menü részesei lesznek az alábbi ételek:

  • Kókuszdió
  • Ananász
  • Gránátalma
  • Rum

Hajótársaságok

Az egyetlen olyan cég, amellyel kölcsönhatásba léphettünk a bétaverzióban; a Gold Hoarders. Térképeket s a rejtvényekkel teli utazásokat árulják az arra járók számára. Azonban további 2 társulatra is vannak utalások:

  • Merchant Alliance (Kereskedelmi Szövetség): Az ő alkalmazásukban árut szállíthatunk vagy gyűjthetünk be bizonyos helyekről
  • Order of Souls (Lelkek Rendje): fejpénzt adnak az erős NPC ellenfelekért

Fegyverek

A játék elejétől kezdve elérhető karakterünknél 3 fegyver, egy rövid kard (Cutlass), egy pisztoly (Flintlock Pistol) és egy Sniper puska. Ezen kívül, ha elég pénz összegyűjtöttünk, akkor egy mordályt is megvásárolhatunk (Blunderbuss). A megjelenést követően aligha csak ennyi áll majd a rendelkezésünkre, néhány új extrára már most rábukkantak:

  • Boarding Axe: Ezek a kis tomahawk stílusú balták a csáklyázás során és az ellenfél hajójának megszállása közben hasznos eszköz. Gyors és rövid hatótávolságú közelharci fegyver.
  • Heavy Sword: Hasonló, mint a Cutlass, csak nagyobb és valószínű lassabban is tudunk vele ütni. Kétség kívül halálos lehet egy-egy suhintás. 
  • Rapier: Egy roppant elegáns vívótőr egy civilizált kalóznak. A vékony pengéjű szablyával művészet harcolni, leginkább pedig az ellenfél ledöfésére használatos, mintsem hosszú kardcsatákra.
  • Pistol: Ez lehet egy új stukker, de az is lehet, hogy a Flintlock előző változata, melyet elfelejtettek törölni a sorok közül.

Ezek már önmagukban is elég sok újat hoznának a játékba, de ki tudja még mire számíthatunk a fejlesztőktől. Mindenesetre néhány hétig most nyugodtak lesznek a vizek, március 20-án, a megjelenés napján azonban újra felhúzzuk a horgonyt, leeresztjük a vitorlákat és nekivághatunk a háborgó tenger felfedezésének.  Addig is, ha érdekelnek a játékkal kapcsolatos hírek, frissítések és események, akkor csatlakozz a Sea of Thieves Magyarország csoportjához

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!