Nagyon sok problémával indult a Battalion 1944

Nagyon sok problémával indult a Battalion 1944

Ami elromolhatott, az elromlott az indulásnál, de ez egy early access játéknál nem nagy meglepetés.

Csütörtök délután hat órakor megjelent a B44, amire körülbelül 20 ezer ember ugrott rá azonnal az indulásnál. Erre természetesen a szerverek nem voltak felkészülve, bekapcsolt a DDOS védelem, ami egyből tönkrevágta az egészet, így az első nap csak a közösségi szervereket használhatták a játékosok.

Ezután sajnos továbbra is nehézkesen, dadogva ment a játék, sűrűn 5v3-ban vagy 5v4-ben kellett lejátszani a meccseket a bugos szerverek és az optimalizálatlanság miatt. A hétvége második felére valamennyire normalizálódott a helyzet, most már tudtunk unranked game-eket játszani folyamatosan és a kidobott/kilépett játékosok helyett már bejöhetnek újak is, emellett pedig sokak FPS problémája is megszűnni látszott. Azért még a mai napig előfordul, hogy az 5v5 meccsekből 6v4 lesz.

Így tehát a játék már kezd játszhatóvá válni, ami a rövid és kiegyenlítetetlen meccsek alatt is zseniális volt. Pont annyit változott, hogy ne legyen teljesen CoD másolat, de minden jó tulajdonságát megtartotta. A pályák kiegyenlítettek, a fegyverek között érezhető némi balance probléma, de teljesen élvezhető a Battalion és igen kevés buggal találkozhattunk, ha végre sikerült egy meccset találni. Február 8 a határidő, ameddig tapasztalatom szerint a legtöbb játékos nyugodtan fog várni, hiszen akkor érkezik a ranked rendszer, amivel igazán berobbanhatnak a mainstream köztudatba is. Ha ott valami félresikerül, az nagyon sokat árthat a játéknak. Az első számokra viszont büszkék lehetnek a készítők, reméljük mostantól minden úgy halad majd, ahogy szeretnék és nem vész el ez a kezdeti lendület, amit a helyreállítás alatt mutattak.

Emellett szombaton lejátszották az első versenyt is, ahol végül a The Ocelots nevű csapat küzdött a the bang ellen. Az aranyérem az ocelots tagjainak nyakába került, akik ezzel megnyerték a játék első versenyét.

Kíváncsian várjuk, hogy pár hónapon belül mennyire sikerül gatyába rázni a játékot és a szervereket, ha az megtörténik, már nem lesz messze a Bulkhead attól, hogy egy nagyobb összdíjazással rendelkező versenyt rendezzenek. Ha addig is szeretnél te is csapatot keresni, vagy csak érdekelnek a legfrissebb hírek; csatlakozz a Battalion Magyarország csoporthoz.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!