Hirdetés

Megérkezett az SFV:AE legújabb karakterének trailere

A dzsungel visszatérő harcosa megrázó élményben részesíti az ellenfeleit.

Hirdetés

A Capcom felfedte a Street Fighter V: Arcade Edition következő harcosát. Sokat nem vártak ebben az évben, hiszen a hatból már a második karakterről is láthatunk egy trailert. Blanka hivatalosan egyébként február 20-án landol a játékba, onnantól lehet majd bunyózni vele vagy ellene.

Blanka a Street Fighter 2-ben debütált, valódi neve Jimmy, aki túlélt egy repülőgép szerencsétlenséget az Amazonas dzsungeleiben. Megtanulta megvédeni magát és vadon élő állatokkal kellett megküzdenie az életben maradásért, illetve ezáltal fejlesztette képességeit. Eközben teljesen elvadult és az elektromosságot is az előnyére fordította. Az Arcade Editionben a sztori szerint az édesanyjával békésen éldegéltek és szép lassan újra be tudott illeszkedni a társadalomba. Egy nap egy gyanús kereskedő csöppent az életébe, aki felajánlotta, hogy híressé válhat, ha plüss Blanka babát gyártanak és azt eladják sokaknak.


Ez az egyik új kinézete a játékban, melyet szintén meg lehet majd szerezni

Ami a játékmenetet illeti, vad és állatias magatartása mellett Blanka továbbra is kihasználja az Electric Thunder támadásait. Visszatérnek a különböző guruló csapásai, hiszen mindenféle irányból képes rárontani az ellenfeleire. Egy új command throw-t is kapott "Wild Hunt" néven. Az összes többi érdekes információt az alábbi videójában láthatjátok:

Lesz egy livestream is, ahol bemutatják részletesen a legújabb harcost. Magyar idő szerint, ma éjféltől mi is belekukkanthatunk.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?