A 8.5-ös frissítés elég erősen felborítja majd az egyensúlyt.
Nem rég jött be a 8.4-es frissítés, máris készülünk a 8.5-re, ami hasonlóan nagy port fog maga után kavarni. Hősök, tárgyak és rúnák egyaránt fogják befolyásolni a jelenlegi játékmenetet, csak hogy ne unatkozzunk. Ha a hét közepén nem volt időd játszani és lemaradtál a 8.4 élesítéséről, akkor itt tudod pótolni a hiányzást, -van mit:
Újabb hősváltozás dömping jött a 8.4-el együtt, lesz mit megszokni!
Egy újabb rekordméretű patch-et kaptunk a Riottól. Megnéztük, hogy milyen hősváltozások érkeznek és ezek milyen hatással lehetnek rájuk. Az biztos, hogy az egyensúlyt sikerült ismét felkavarni. Majdnem egy mid season patch-csel ér fel a 8.4-es frissítés, annyi minden van benne. Most a legfontosabb változásokkal és azok esetleges hatásaival foglalkozunk.
A Resistance Illaoi és a Bullet Angel Kai'sa kinézetek chromái is megérkeztek, melyeket alább tekinthettek meg.
Most pedig nézzük meg, mire lehet számítani a 8.5-ben. Hangsúlyozzuk, ahogy mindig: ezek PBE változások egyelőre, még nem 100%, hogy minden bekerül ebben a formában az éles szerverekre.
HŐSÖK
Azir Q képességén (Conquering Sands) a katonák sebzése 70/95/120/145/170-ről 60/80/100/120/140-re csökkent.
Galio Q képességén (Winds of War) a töltési idő 10/9/8/7/6 másodpercről 10/9.5/9/8.5/8 másodpercre nőtt. Ezen kívül a költsége is emelkedett 70/75/80/85/90-ről 70/85/100/115/130-ra.
Galio E képességén (Justice Punch) a töltési idő 12/11/10/9/8 másodpercről 16/14/12/10/8 másodpercre nőtt volna, ha nem vonták volna vissza a változtatást.
Nocturne W képességén gondolkoznak valamilyen módosításon, bár még a fejlesztők sem biztosak abban, hogy pontosan milyen irányba is módosítsák a képességet. Volt korábban egy módosítás, azonban eltörölték, így jelenleg az élő szervereken található értékek maradtak meg.
Nocturne R képessége esetében pedig 4 másodpercről 6-ra nőtt az az idő, amíg az ellenfelek nem látják egymást a pályán.
Olaf W képességénél (Vicious Strikes) az aktív időtartam 6 másodpercről 7 másodpercre nőtt. A Ragnarok (R képesség) esetében pedig a bónusz ellenállási érték 20/30/40-ről 20/35/50-re nőtt, ezen kívül az aktív időtartam 6 másodpercről 7 másodpercre emelkedett és a bónusz AD is 40/60/80-ról 40/70/100 lett. Azonban ezek a változtatások nem bizonyultak túl jónak, vagy épp pont túl erősek voltak, és végül visszavonták őket.
Ezek helyett azonban hozzányúltak az E képességéhez (Reckless Swing) aminek a töltési ideje 12/11/10/9/8 másodpercről 11/10/9/8/7 másodpercre csökkent és ezen kívül a tényleges sebzés értéke 70/115/160/205/250-ről 80/125/170/215/260-ra nőtt.
Swain W képessége (Vision of Empire) területe 265-ről 325-re nőtt, tehát nagyobb területen kell félnünk a repülő golyótól.
Tristana esetében a támadásainak alap hatótávolsága 550-ről 525-re csökkent. Ezen kívül a Q képessége (Rapid Fire) bónusz támadási sebessége 30/50/70/90/110%-ról 70/80/90/100/110%-ra nőtt, ami azért elég komoly növekedés a játék korai szakaszában, azonban, hogy ne legyen túl erős, az állandó 7 másodperc helyett 3/4/5/6/7 másodpercig tart a képesség. Az R képessége (Buster Shot) sem maradt változatlan, a töltési idő 120/110/100 másodpercről fix 100 másodpercre csökkent minden rangon. Majd gondoltak egyet és ezeket eltörölték.
Jelenleg aktív változtatások Tristananál az 525-ös hatótávolság, ezen kívül módosult a passzívjának (Draw a Bead) hatótávolsága 0/7/14/21/28/35/42/49/56/63/70/77/84/91/98/105/112/119 értékekről 0/8/16/24/32/40/48/56/64/72/80/88/96/104/112/120/128/136 értékekre, tehát valamivel csökken a hatótávja igaz, ez a végén mindössze 9 egység, de eleinte jobban fogjuk ezt érezni. Végül pedig a W képességén (Rocket Jump) a sebzés 60/110/160/210/260-ról 100/150/200/150/300-ra nőtt.
Furcsa módja ez egyébként a lövészek nerfelésének és nem biztos, hogy ez a jó irány, elég ha csak Lucianre gondolunk, de hamarosan a Kalista nerfek hatását is érezhetjük majd. Tristana esete talán még nem annyira vészes, hiszen szintekkel nő a hatótáva, de láttunk már erre is példát, hogy ennek csökkenése egy az egyben kitaszított egy lövészt a metából.
A cikk a következő oldalon folytatódik a tárgyakkal és rúnákkal, valamint sárkányváltozásokka!
TÁRGYAK
A Draktharr változni fog. Erről már beszéltünk korábban, illetve tegnap is megemlítettük, hogy a 8.5-ös frissítésről csúszni fog a változtatás a 8.6-os frissítésre. A legutolsó módosítás, amivel próbálkoztak a fejlesztők, ámbár sikertelenül, az az alábbi változtatás volt: a sebzést 65-320-ról akarták 50-220-ra csökkenteni, illetve még jobban szerették volna fixálni, hogy ez hasznos tárgy maradjon a közelharcosok számára. A változtatást visszavonták és amíg jobban fontolóra veszik, hogy mi legyen a tárggyal, marad minden az élő szervereken található értékben.
FPS drop fixing, Duskblade nerf a 8.6 során és Mastery Curves
Huzsi | 18/02/24 15:00 A nyolcadik szezon már eddig is számos meglepetést tartalmazott, a végtelenített szintlépési lehetőséggel, az új rúnákkal, sőt, nem rég azt is megtudtuk, hogy erősítik a hextech láda tartalmait és csökkentik a level 6-os és 7-es hősismeret költségeit! Aioween | 18/02/23 09:12 Régóta van hiányérzete a játékosoknak, akárhányszor a szintlépés, vagy az értük járó ládák kerülnek szóba.
Visszatér a Shurelya's Reverie nevű tárgy 2100 aranyért! Az alábbi tárgyak összetételéből tudjuk majd előállítani: Kindlegem + Aether Wisp + 450g. Ezen felül az alábbi statisztikákkal fog rendelkezni: +40 AP, +200 életerő, egyedileg ad 10% töltési idő csökkenést és 8% mozgási sebességet, ezen kívül az egyedi aktívja +40% mozgási sebességet ad 3 másodpercre saját magunknak és szövetséges társainknak.
Ancient Coin vonal
Megváltozik a működés, a mostani "Egy szörny vagy minion megölése kikapcsolja az érmék esését 12 másodpercre" helyett "Egy minion vagy nem epikus szörny megölése kikapcsolja a Favort és az arany passzív termelését. A kikapcsolás időtartam attól függően nő, hogy hány miniont öltünk meg mostanság, ez a boltban resetelődik."
Relic Shield vonal
Megváltozik a működés, a mostani "Egy szörny vagy minion megölése jelző nélkül kikapcsolja a jelzők termelését, felhasználását és arany termelését 12 másodpercre" helyett "Egy minion vagy szörny megölése, jelző elhasználása nélkül kikapcsolja a Spoils of Wart és az arany termelését. A kikapcsolás időtartam attól függően nő, hogy hány miniont öltünk meg mostanság, ez a boltban resetelődik."
Spellthief's Edge vonal
Megváltozik a működés, a mostani "Egy nem epikus szörny vagy minion megölése kikapcsolja a Tribute jelzők termelését, felhasználását és az arany termelését 12 másodpercre, minden megölt egységért" helyett "Egy minion vagy nem epikus szörny megölése, kikapcsolja a Tribute jelzők és arany termelését. A kikapcsolás időtartam attól függően nő, hogy hány miniont öltünk meg mostanság, ez a boltban resetelődik."
RÚNA
Egy új rúna, a Conqueror van tesztelés alatt jelenleg.
A harcban 4 másodperc után, az első támadásod egy ellenség irányába 10 - 60 bónusz sebzést ad a számodra, szintedtől függően 4 másodperc erejére és 20%-ot a sebzésedből tényleges sebzéssé, tehát true damage-é konvertál át. A közelharci hősöknél az ellenfél megsebzése újraindítja ezt a buffot.
EGYÉB
A tornyoknál is egy fontos változás fog bekövetkezni, ugyan az első torony a jelenlegi 300 arany helyett 200 aranyat fog adni.
A Cloud Drake buffjának értéke változott +25/50/75 mozgási sebesség harcon kívül helyett +2/4/6% mozgási sebessége, illetve harcon kívül ennek a százalékos értéknek a háromszorosát kapjuk meg.
Mit gondoltok, kit vagy mit kellene még frissíteni a 8.5-re?