Holnap valószínűleg meg is érkezik az új mód, ami hasonlítani fog az 50v50-re, csak egy kicsit kevesebb káosszal.
Elérkeztünk a hét közepéhez, ami azt jelenti, hogy újabb apróságok érkeznek a Fortnite világába. Ha minden igaz a játékmód már csütörtökön megérkezik, ami nem lesz más, mint az öt csapatból álló Battle Royale. Ideális esetben mindegyik gárda 20 tagból áll és csakúgy, mint az 50v50-nél itt is a fejetlenség fogja uralni a pályát csak egy kicsit kevesebb káosszal.
Arról egyelőre nincsenek információk, hogy csinálhatunk-e nagyobb lobby-t, hogy akár 5-6-7-8 barátunkkal is egyszerre próbálhassuk ki az öt csapatos Battle Royale-t, de reméljük bekerül majd. Az 50v50 legnagyobb problémája pont az volt, hogy sok mérkőzésen 20v3 maradt a végén és az adott csapat triójának esélye sem volt a győzelemre. Ezen segíthet most az új mód, de az 50v50 ötletét sem dobták még ki az ablakon, egyelőre azon gondolkoznak, hogy két busszal fogják kidobni a játékosokat, a map közepére pedig bekerül egy fal, ami csak akkor bomlik le, ha az első kör elindul, de ez persze még csak kísérleti és a jövő zenéje. Az öt csapatos játékmód viszont nagyon közel van, sokak szerint már holnap ki is próbálhatjuk.
Emellett visszatért a boltokba az egyik legkedveltebb skin, név szerint a Raptor, ami 2000 V-buckba kerül, mellette pedig az Empire Axe-et is megszerezhetjük a Featured skinek közt, míg a napi ajánlatban a Fresh Emote és a Circuit Braker is tiszteletét teszi.