A Fortnite-ban éledhet újra a Splinter Cell franchise

A Fortnite-ban éledhet újra a Splinter Cell franchise

Ez lehet az év egyik legkülönlegesebb együttműködése.

Pont egy tegnapi cikkben foglalkoztunk azzal, hogy milyen mostanra már kiszivárogtatott kollaborációkkal találkozhatunk a Fortnite-ban a 2025-ös év folyamán, és ezek alapján kijelenthető, hogy idén sem fogunk tartalom nélkül maradni, sőt. Ezzel párhuzamosan egy újabb lehetséges crossover ütötte fel a fejét, mégpedig a Splinter Cell személyében. Shiina – az egyik legismertebb adathalász – és több társa is úgy véli, hogy a háttérben az Epic Games és az Ubisoft ennek a megvalósításán munkálkodik.

A franchise kedvelőinek ez első furcsa lehet, hiszen az utolsó résszel 2013-ban találkozhattunk a Splinter Cell: Blacklist személyében, azóta pedig több a franchise-hoz kötődő projekt is törlésre került, ezzel a feledés homályának peremére taszítva azt – gondolok itt a remake csúszására és az élőszereplős filmadaptáció törlésére. Úgy tűnik azonban, hogy a Fortnite adhat otthont a sorozat visszatérésének, bár egyelőre semmi konkrétumot nem tudunk a tervekkel kapcsolatban. Valószínűleg csak karakterek érkeznének a játékba, de ezt a felhajtást kihasználva akár az Ubisoft is előrukkolhatna valamivel.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy az Epic Games összedolgozik a stúdióval, elég csak visszagondolnunk a Ezio Auditore bekerülésére az Assassin's Creed II-ből, vagy Eivor Varinsdottiréra a Valhallából. Az esetek 99%-ában ezeknek a szivárogtatásoknak van valóságalapja, így a rajongók bizakodhatnak, azonban minden ilyen esetben, a hivatalos bejelentésig most sem érdemes túlságosan beleélni magunkat.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések