Az ukránok visszaléptek a WESG szerepléstől!

Az ukránok visszaléptek a WESG szerepléstől!

Mindeközben az orosz válogatott is veszélybe került, szintén egy Na'Vi játékos miatt.

Az Ukrajna néven induló sztárcsapat úgy döntött, hogy visszalép a WESG-en való indulástól. A mai nap során már írtunk arról, hogy Aleksandr "s1mple" Kostyliev nem utazik társaival Hajkou városába személyes okok miatt és így új ötödiket kell keresni az ukránoknak az ő helyére, alig 72 órával a verseny kezdete előtt.

s1mple kihagyja a WESG döntőt

Twitteren jelentette be az ukrán sztár, hogy nem tud részt venni a kínai versenyen.

Mostanra Vladyslav "bondik" Nechyporchuk, a csapat egyik játékosa megerősítette, hogy nem vesznek részt a WESG kínai döntőjén. Háttérinformációk szerint képtelenek voltak időben vízumot szerezni egy új társnak ilyen későn, s1mple pedig hajthatatlan volt. Természetesen bondik sajnálatát fejezte ki Twitteren és elmondta, a végsőkig harcoltak, hogy ott lehessenek az eseményen, de nem sikerült megoldani.

Nem ők az egyetlenek azonban, akiknek veszélybe került az indulása. Az Oroszország néven induló csapatból szintén egy Na'Vi játékos, Egor "flamie" Vasilyev jelentette ki, hogy nem utazik Kínába. Denis "seized" Kostin, aki szintén szerepel ebben a válogatottban a VK.com-on (helyi közösségi médiaoldal) azt posztolta, hogy péntek este nemet mondott nekik az útra flamie. Hozzátette, hogy várni fogja a repülőtéren, de nem tudná szavakba önteni, ha nem jönne. Azóta kiderült, hogy nem volt ott és nekik az edzővel kell játszaniuk, aki szintén beugró, mivel Dmitry "hooch" Bogdanov, -aki eredetileg betöltötte volna ezt a szerepet-, családi okokra hivatkozva szintén képtelen utazni.

Mindeközben s1mple is közzétett egy nyilatkozatot a WESG körül kialakult helyzetről, melyben reagál azokra a vádakra, melyeket a rajongói vágtak hozzá az előző hírek kapcsán:

"Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől, aki látni akart minket Kínában. Nem tudok menni, mert gond van az egészségemmel, az idegrendszeremmel, és fáradt vagyok az elmúlt két hét nyomása miatt. Ez az első alkalom, hogy úgy érzem, pihennem kell egy kicsit. Az egészség az első és ez nem amiatt van, mert kikaptunk az utolsó meccsünkön [a GODSENT ellen péntek este]. A srácok mehettek volna amúgy másik játékossal is, de nem akart mindenki belemenni ebbe."

A versenyen immáron biztos, hogy az ukránokat nem látjuk játszani majd. Az oroszok helyzete egyelőre tisztázatlan, ugyanis fennáll a lehetőség, hogy flamie később csatlakozik a társakhoz Kínában. Amennyiben pontosabb információval tudunk szolgálni erről, úgy mindenképp értesítünk benneteket.

Borítókép: HLTV

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!