s1mple kihagyja a WESG döntőt

s1mple kihagyja a WESG döntőt

Twitteren jelentette be az ukrán sztár, hogy nem tud részt venni a kínai versenyen.

A WESG európai-CIS regionális döntő nyertesei, azaz Ukrajna, igen kellemetlen helyzetbe került két nappal a hajkou-i verseny kezdete előtt. A csapat sztárja, Aleksandr "s1mple" Kostyliev ugyanis bejelentette Twitteren tegnap éjjel, hogy nem tud részt venni a tornán személyes okok miatt.

Ukrajna nyerte a WESG kvalifikációt

Véget ért a WESG európai és CIS kvalifikációja, valamint kiderült, hogy a két régióból kik utazhatnak a döntőre.

Komoly bajban vannak emiatt a társak, ugyanis nagyon rövid idő alatt kell találniuk valakit a helyére, miközben valljuk be, s1mple-t nem olyan egyszerű pótolni, sőt hiánya komolyan csökkenti az ukránok esélyét a WESG-en. 2018-ban eddig ő a legjobb játékos a világon, de már novemberben, a barcelonai selejtezőn is 1.39-es átlagértékelést szerzett a HLTV-n és győzelemre vezette csapatát. A szóban forgó oldal megkereste a gárda kapitányát is, Danylo "Zeus" Teslenkot, aki egyelőre nem tudja mihez kezdenek majd.

A mix felállása a következőképp fest s1mple távolmaradásának hála:

Vladyslav "bondik" Nechyporchuk
Ioann "Edward" Sukhariev
Danylo "Zeus" Teslenko
Yegor "markeloff" Markelov

A WESG 2017 döntője kedden, vagyis március 13-án hajnalban indul és egészen vasárnapig tart majd. A kínai Hajkou városában 32 csapat küzd meg a rendkívül impozáns 1,5 millió dolláros összdíjazásért, melyből a torna győztese 800 000-et vihet haza.

Borítókép: HLTV

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!