Hirdetés

mixwell nem akar még egy évet elvesztegetni; interjú

A spanyol játékost a jövőjéről kérdezte a WESG stábja a verseny indulása előtt.

Hirdetés

Oscar "mixwell" Cañellas a G2-ban folytatja, mihelyst hazaér Kínából, ám jelenleg még ott tartózkodik nemzeti csapatával a ma hajnalban elindult WESG-en. A szervezők megragadták az alkalmat, hogy interjút készítsenek a spanyol játékossal, melyben a legfontosabb téma természetesen a jövője volt. Sok új információval szolgált a szerződését illetően és tisztába tett néhány dolgot, mint például a francia nyelvtudásával, az OpTic-kal és a játékon belüli szerepével kapcsolatos kérdéseket.

Frissítve: Mixwell váltja shoxot a G2-ban, egyelőre próbaidőn

Komoly változások történtek a G2 háza táján, melyek shox mellett más tagokat is érintenek majd.

WESG: Kezdésként a G2-ról kérdeznélek. Hogy is történt ez? Ki keresett meg?

mixwell: Miután azt mondtam, hogy újra elkezdek franciát tanulni, a HLTV-től többen is megosztották Twitteren, hogy egy francia csapat igazán bevehetne engem. Szóval néhányan meg is kerestek ajánlatokkal. Játékosok és tulajok egyaránt.

WESG: Carlos [Carlos "ocelote" Rodriguez, a G2 tulaja] volt az első?

mixwell: Nem, de ő beszélt velem a G2-tól.

WESG: Szerinted nem lesz gond a kommunikációval?

mixwell: Nem hiszem. Elég jól beszélek franciául, játék közben pedig egyáltalán nem bonyolult. CS:GO-ban ez sosem jelentene problémát.

WESG: Most a hivatalos meccsektől eltekintve, játszottál valaha francia játékosokkal?

mixwell: Igen! Játszottam már franciákkal ezelőtt, teljesen jó volt. Amikor Amerikában voltam, akkor a két Misfits játékossal, AmaNEkkel és devoduvekkel franciául beszéltünk Rank S-ben.

WESG: Mit tudsz NBK-ről, mint IGL? Vagy ez valami új dolog még neked?

mixwell: Fogalmam sincs milyen irányító lehet, szóval meglepetés lesz látni őt ebben a szerepben. Szerintem alkalmas rá, mert egy felelősségteljes ember, aki nyerni akar és mindent megtesz a csapatáért. Ügyes lesz.

WESG: A többiekkel mi újság? Ismered őket személyesen esetleg?

mixwell: Egyiküket sem. Gondolom csak azért vagyunk együtt, mert jó játékosok vagyunk.

WESG: Mi lesz a szereped?

mixwell: Másodlagos AWP-s leszek a G2-ban. KennyS marad az elsődleges.

WESG: Még mindig szereted ?

mixwell: Szeretek AWP-zni, de nem elsőként. Szerintem korlátoz engem, mint játékos.

WESG: Meddig tart próbaidőd?

mixwell: Három hónapig.

WESG: Az OpTic-kal kapcsolatban lenne az utolsó kérdésem. Azt mondtad egy interjúban nemrég, hogy kaptál tőlük ajánlatokat egy csapat összerakására. Mesélnél erről?

mixwell: Azt kínálták fel, hogy a mostani felállást csinálhatnám meg, de Gade helyet én játszanék, én azonban mást akartam. Az előző európai OpTic is egy hasonló projekt volt és nem jött össze. Nem akarok elvesztegetni még egy évet arra, hogy imádkozzak a sikerekért. Szóval azt mondtam nekik, hogyha nem szerzünk "nagy neveket" és csinálunk egy stabil csapatot, akkor inkább játszanék spanyolokkal vagy franciákkal. Szóltam nekik, hogy nem tetszik az ötlet és ha nyitottak lennének egy spanyol felállásra, mint a Wololos, akkor belemennék. Ha nem, akkor megyek és keresek más lehetőségeket, és hát itt vagyok most.

Nyitókép: HLTV
Kép: WESG

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?