Nagyon érdekes skinek érkeznek hamarosan a játékba

Nagyon érdekes skinek érkeznek hamarosan a játékba

Nem csalás, nem ámítás ezek a furcsa és kreatív skinek érkeznek ezen és a következő héten.

Ezúttal szerdán érkezett meg a 3.5-ös frissítés és mint hozzászokhattunk a patch napján a legújabb skineket is megtalálhatjuk a játék fájljai között. Ez ezúttal sincs másként, hiszen a TwoEpicBuddies már össze is gyűjtötte nekünk, hogy mit várhatunk a következő hetekben. Összesen négy új skin és glider mellett három csákány és backbling érkezik majd a közeljövőben.

Az egyik új skint, ha minden igaz a Dreamwork 2010-es Megamind nevű animációs filmje ihlette, ami sokaknak azonnal elnyerte a tetszésüket.

Tomato Town polgármestere is tiszteletét teszi mostantól a játékban, ami azért is nagyon érdekes, mert az alapkoncepciót egy rajongó készítette, az Epic Games-es kreatív csapatnak pedig annyira megtetszett az ötlet, hogy két hónappal később meg is valósították.

A csákányok közül is a polgármesterért tudnám kiemelni, hiszen borzasztó ötletes és valószínűleg érdekes hangot fog kiadni minden ütés után.

A Gliderek közül pedig egy újabb űr tematikájú skin következik, hiszen amint bekerül a shopba, már műholddal is lesuhanhatunk a talajra.

A többi skint a galériában tekinthetitek meg, de több, mint valószínű, hogy lassan a játékban is elérhetőek lesznek szépen egymás után. Reméljük az Epic Games szellemes dizájner osztálya a jövőben is kreatív marad marad és továbbra is hasonló minőségű skineket láthatunk a játékban.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Galéria

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések