Újabb komoly bugot hozott az előző frissítés

Újabb komoly bugot hozott az előző frissítés

Minden egyes patch-ben van legalább egy probléma, ami nagyon megnehezíti a dolgunkat.

Nem könnyű az életünk egyik frissítés után sem, hiszen mindig előkerül valami olyan hiba, ami gamebreakingnek, –tehát a játékot nagyban befolyásolónak– számít. Akárhányszor javít ki egy bugot az Epic, mindig egy új lép a helyébe. Talán eddig az egyik legrosszabb a fegyverünk vagy éppen a tervrajz a levegőben hiba volt, de most perpillanat a rámpákkal és az épületekről lövéssel vannak komoly problémák. Kezdjük is egy videóval, hogy értsük miről van szó.

Ahogy látjuk, szinte a fél testünknek ki kell ahhoz hajolnia, hogy ne a saját rámpákat, hanem az ellenfelet lőjük, ami nagyban segíti azt, aki lejjebb van. Ezzel tehát a játék egyik legalapabb mechanikáját és célját tüntették el, név szerint azt, hogy mindig ellenfelünk fölé építsünk. Egy ideig aggódhattunk, hogy direkt volt-e, de az egyik fejlesztő elmondta, hogy ez neki nagyon bugnak tűnik, így akár a következő frissítésben javíthatják is. Ha valaki a videóból nem értette volna meg kristálytisztán, az egyik játékos le is rajzolta nekünk paintben.

Így most már biztosan mindenki számára érthető, hogy miről van szó. Igaz az sem volt a legjobb állapot, amit az előző patch-ben csinálhatunk, hiszen akár ilyen peek-ekkel is megölhettük az ellenfelünket.

Nem igazán fair, ugye? Reméljük azért ha választani kell, inkább a másodikat kapjuk, hiszen valamennyi célzást igényel, míg a fent említett bug teljesen elveszi az építkezés fontosságát. Valószínűleg erre hotfix már nem érkezhet, de a bugfix-es frissítés is csak a jövő héten jön a tervek szerint, hiszen most szerdán csak egy tartalom patch-et kapunk, ha tartja magát a lekommunikált információkhoz az Epic.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!