2018-ban is visszatér az ESL One New York

Idén szeptemberben is meglátogatják a világ legjobb csapatai a Nagy Almát!

Az elmúlt években egész jól kialakult az ESL versenynaptára, ami gyakorlatilag a teljes évet lefedi. Évente kapunk három IEM-et, két Pro League döntőt és két ESL One-t CS:GO-ban. Idén sem lesz ez másképp, hiszen harmadjára is visszatérnek New York-ba.

A bejelentés szerint mint mindig, most is 250 000 dolláros összdíjazásért küzdhetnek a világ legjobb csapatai, ám az ESL legújabb szokásaival ellentétben ezúttal csak nyolcan lesznek ott közülük, nem tizenhatan. Pontosabban, öten meghívás és hárman kvalifikáció útján juthatnak ki. Ha esetleg valaki kevésnek érezné ezt, annak jeleznénk, hogy ezúttal is Intel Grand Slam a torna, vagyis egy újabb lépcsőfokot jelenthet az egy millió dolláros küzdelemben a New York-i cím megszerzése.

Két csapat már biztosan ott lesz, méghozzá a tavalyi bajnok FaZe és a legjobb NA csapatnak vélt Cloud9. Egyelőre tisztázatlan, hogy addigra visszatér-e Olof "olofmeister" Kajbjer is a kezdőbe, vagy Richard "Xizt" Landströmmel futnak neki a címvédésnek. Ha visszaemlékezünk, tavaly rendkívül erős bemutatkozása volt itt a csapatnak, hiszen pályavesztés nélkül nyerték meg a versenyt, sőt, egyedül a Liquid tudott tíznél több kört hozni ellenük.

Szokás szerint a Barclays Center ad otthont a rendezvénynek, amit idén szeptember 26-30-ig tart majd. Kérdés, hogy ez mennyire volt jó ötlet, ugyanis csupán pár nappal előtte ér véget majd a FACEIT London Major, de ez van, ha a világbajnokságot is eltolják nyárról. Az első három napon a csoportkörrel indul a verseny, amit még nem közönség előtt játszanak. A formátum szerint két négyfős csoportba kerülnek a csapatok, ahol vigaszágas-kiesési rendszerben játszanak Bo3 meccseket. A legjobb négy jut be a rájátszásba, amit az utolsó két napon rendeznek a New York-i közönség előtt. Az elődöntőkben Bo3, míg a döntőben már Bo5 mérkőzés várható.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!