Megérkezett a Shadow of the Tomb Raider előzetese

Megérkezett a Shadow of the Tomb Raider előzetese

3 percnyi ízelítőt kaptunk a szeptemberben érkező folytatásból. 

Tegnap már megírtuk nektek, hogy hamarosan várhatóak az első hivatalos anyagok a Shadof ot the Tomb Raiderrel kapcsolatban, most pedig a Square Enix-nek hála végre meg is érkeztek; -egy három perces exkluzív előzetes, valamint egy kisebb adagnyi információ képében. 


A kiadó és a fejlesztők nem sajnálták a szuperlatívuszokat a játékkal kapcsolatban, ugyanis elmondták, hogy Lara Croft-nak élete legsötétebb óráit kell majd átvészelnie - reméljük, minimum annyira, mint Gary Oldmannek Churchill-t alakítva -, miközben megszelidíti a halálos dzsungelt és rettenetes sírkamrákat. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a sztori szerint meg kell majd állítania a maják által megjósolt világvégét is.

Az izgalmas kaland során kedvenc főhősnőnk végre beteljesítheti végzetét, amihez fifikára, jó reflexekre is szüksége lesz, hogy igazi dzsungelharcosként győzhesse le a körülötte ólálkodó és az előzetesben is bemutatott ellenfeleket. Külön érdekesség, hogy hét további - Path névvel ellátott - kaland is napvilágot fog látni az alapsztorin túl, amit kizárólag a Season Pass tulajdonosai kapnak majd meg új fegyverek, küldetések, kozmetikai cuccok és képességek kíséretében.

A Shadow of the Tomb Raider szeptember 14-én jelenik meg PC-n, PlayStation 4-en és XBOX One-on.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!