A Riot megszüntetné a 15. perc utáni, egyhangú feladást

A Riot megszüntetné a 15. perc utáni, egyhangú feladást

Meddler új bejegyzésében beszélt a tervezett változásokról.

Legfrissebb blogposztjában Riot Meddler, a League of Legends vezető fejlesztője több témát is érintett, de a legérdekesebb mind közül a feladás témája volt. A jelenlegi rendszerben kétféle lehetőséged van feladni egy meccset: az egyik, hogy a 15. perc után, ha egységesen, mindenki igennel szavaz, akkor feladjátok. A másik, hogy 20 perc után, többségi (4 vagy 5) szavazással dobjátok be a törölközőt. 

A 15 perces verzióval eredetileg az volt a terv, hogy ha egy játékos úgy gondolta, hogy még menthető a meccs, akkor tudjon nemet nyomni és küzdeni, hátha tudnak fordítani, de a Riot statisztikái alapján a gyakran 4-1-gyel elbukott, 15 perc utáni szavazások 20 perc után már egyből véget értek, így lényegében az öt perccel korábbra hozott verziónak semmi értelme nem volt, csak elhúzta a játékot még egy rövid ideig. 

Meddler elmondása alapján az új verzióban már a 15. perctől kezdődően úgy fog működni a rendszer, mint ahogy most a 20. perctől kezdve létezik, tehát már 4 szavazat elég lesz a feladáshoz. Először az óceániai szerveren vezetik majd be a változtatást, ha ott pozitívak a visszajelzések, akkor kiterjesztik a többi régióra is. 

A midseason kapcsán persze nem ez az egyetlen változtatás, hiszen épp az imént változtak az AP tárgyak, a következő patch-ben a dzsungelhez nyúlnak hozzá, azt azt követőben pedig az ADC-k kapnak masszív változtatást. Mindháromról részletesen beszámoltunk nektek, a linkekre kattintva tudjátok elolvasni őket!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Borítókép

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések