Az Astralis simán elverte az SK-t Dallas-ban

Meghúzta a váratlant a Heroic és az OpTic, az Astralis pedig folytatta tündöklését az egykoron világverő brazilok ellen is.

Folytatódik tovább az ESL Pro League döntője a második nappal. Korábban már írtunk arról, hogy a közönség nagy része az Astralis-t jósolja végső győztesnek, a tegnap este folyamán pedig a dánok megmutatták, nem hiába bízik bennük az a hatalmas rajongótábor. Rengeteg jó pályát, lehengerlő lövéseket, illetve őrületes szituációkat és megoldásokat láthattunk előző éjszaka, gondolok itt JUGI megmozdulására, vagy arra, hogyan kerekedett végül felül a Heroic illetve az Optic ellenfeleiken. A következő sorokban pedig nézzük meg részletesebben, mire is volt képes a dán légió.

Astralis 2:0 SK 

A tegnapi nap talán legjobban várt és legszorosabbra jósolt mérkőzése a B csoportból való kijutásért harcoló Astralis és az SK Gaming összecsapása volt, ahol végül a dánok kerültek ki győztesként, így az ő negyeddöntős helyük már biztos, az SK pedig ma még küzd a bejutásért 17 órától. A Bo3-as széria első jelöltje Inferno volt, ami sokkal jobban kedvezett az Astralisnak, mint az SK-nak. A pisztolykörben Magisk és dupreeh duplájának köszönhetően egy laza 3-0 következett az előzőleg kialakult 3v5 lehozását követően.

Folyamatosan nyert CT szituációk után végül 5-0 volt az az eredmény, ahol az SK-nak sikerült megszerezni az első kört, de ezt a soron következő alkalommal az Astralis meg is állította, így ismét a Terror-elhárító dominancia következett egy kör kivételével, egészen az első félidő végéig, így egy borzasztó erős védekező oldallal zárták a dán játékosok az első félidőt, 13-2.

Következett a második félidő, ahol a Terroristák nagyon könnyen, emberveszteség nélkül hozták el a pisztolykört, Itt viszont mindenki egy nagyon gyors befejezésre számított, egészen a következő kör végéig, amikor is Stewie2K Desert Eagle hármasával sikeresen megmentette csapatát a biztos bukástól. Innentől az SK megemberelte magát, és megmutatták a brazil virtust, de Magisk a 26. körben egy triplával kirántotta társait a gödör mélyéről, így végül sikerült Inferno-t elhozni, 16-11-es eredménnyel.

Semmi baj, le kell törölni a könnyeket és tovább küzdeni, hiszen érkezett Overpass, ahol azért mindenki jóval szorosabb eredményre számított, mint a pokol tornácán. A dánok sikeres pisztolykörét követően az SK most jóval előbb beleszólt a történésekbe, coldzera hármasát és fer dupláját győztes szituációra váltották a srácok. Ezt követte négy további megnyert kör, de dupreeh remek hármasával visszarázódott a játékba a dán alakulat. Majdhogynem a kiegyenlítésig eljutottak, ahol is az SK meghúzta a nadrágszíjat, -bár úgy tűnik elég gyengén, egy nyert kör után további ötöt hozott az Astralis, így az első félidő végső eredmény 9-6 lett.

Ha a második félidő pisztolykörét egy névvel kellene bemutatni, nem mondanék mást, mint dupreeh-t -aki egyébként a teljes mérkőzés legjobb játékosa volt- hiszen egy laza négyes gyilkossággal szinte borítékba tette és lezárta az Astralis előnyét. Innentől nem lehetett megállítani a dán vonatot, egészen a 21. körig, ahol is fer meghúzta a kéziféket egy 1v2-es clutch szituációval, ellökve ellenfelüket a meccspont szituációtól, szintén nagyon rövid ideig, hiszen egy ezt követő dán körgyőzelemmel megkezdődött a visszaszámlálás a brazilok számára, ami hamarosan be is fejeződött, így végül 16-10, összesítve pedig 2-0 lett a fent említett összecsapás eredménye.

A tegnapi nap eredményei: Cloud9 2:1 Sharks, NRG 2:1 MVP PK, Heroic 1:2 Natus Vincere, Grayhound 0:2 Renegades, OpTic 2:0 NiP, Cloud9 0:2 Heroic, Space Soldiers 0:2 Liquid, mousesports 2:0 NRG

A ma este folyamán az Astralis összeméri erejét a Liquid csapatával, az előnyösebb továbbjutási pozíció érdekében, az SK pedig a túlélésért küzd ma este 17:00-tól a Renegades ausztrál lövészei ellen, melyet megtekinthettek magyar nyelven nálunk, gyertek és szurkoljatok kedvenceiteknek!

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!