PC és PS4 mini versennyel melegíthettek a júniusi magyar nagytornára!

Remélem nem felejtettétek el, hogy a Tekken idén évfordulót ünnepel; ennek apropóján pedig hazai versenysorozatban is bizonyíthattok!

A 8. bunyós bajnokságot június 3-án rendezik Kecskeméten, méghozzá rendkívüli TEKKEN World Tour-os nyereménnyel, azonban előtte még online is megmérettethetitek magatokat!

A nagy ellentét immáron barátsággá avanzsál, hiszen a PC-sek most együtt indulhatnak a konzolosokkal a 6+2 részes gyakorló versenysorozatban. Május 26-27-én, azaz az előttünk álló hétvégén nem fognak unatkozni a legnagyobb pofozógépek, hiszen személyi számítógépen és PlayStation 4-en is egy mini tornán mutathatják meg a tudásuk legjavát.

  • 8 fős egyenes kieséses „on-line” ágrajz;
  • a meccsek 2 és 3 győzelemig tartanak; és
  • minden héten különböző választható karakterek az alábbi kép szerint:

Ezekkel a csöpp kis versenyekkel pontokat lehet gyűjtögetni, ami majd az kecskeméti bajnokságon segíthet sokat, hiszen a kiemeléseket részben ezek is meghatározzák majd. Egy esemény aranyérmese 2, míg a második helyezettje 1 pontot tehet zsebre. Egy játékos maximum hármat gyűjthet, ha pedig ez megvan, mini versenyre már nem is regisztrálhat.

Minden további információ a hivatalos weboldalról érhető el!

A 6. élő közvetítés május 27-én 19:30-tól lesz esedékes. Jegyezzétek fel tehát a naptárba, nehogy lemaradjatok róla:

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!