6 év után ismét Fnatic-játékos lett Xiztből

A FaZe-es kaland véget ért Xizt számára; azonban nem kellett sokat várnia hogy új otthonra leljen a Fnatic-ban.

Komoly átalakítások történtek a Fnatic-ban, ugyanis leigazolták Richard "Xizt" Landströmöt az irányítói pozícióba. A bejelentés röviddel azután érkezett, hogy Olof "olofmeister" Kajbjer hivatalosan is visszatért az inaktivitásból a FaZe kezdőjébe. Xizt ennek köszönhetően közel hat év után tért vissza a szervezethez, mely színeiben még az 1.6-os időkben játszott 2011-12 között, közvetlen a Ninjas in Pyjamas megalakulása előtt.

A 27 éves játékos Jonas "Lekr0" Olofsson helyét veszi át a Fnatic kezdőjében, aki így a kispadon várja a folytatást. A csapat eddigi irányítója, Maikil "Golden" Selim átadja pozícióját tapasztaltabb társának, ő maga pedig entry fragger lesz a továbbiakban. Megkérdőjelezhető a döntés, hogy miért preferálták Lekr0-val szemben Goldent a kezdőben, aki kevésbé jó képességű fragger, de erre csakis a gyakorlatban adhatnak választ a rajongóknak. Nem is kell sokat várnunk erre, hiszen az ECS 5. szezonjának döntőjén, vagyis június 8-10. között már LAN-t játszanak. Xiztet egyébként egy igen jópofa videóval üdvözölték, melyben régi, 1.6-os felvételek is helyet kaptak.

A fnatic felállása a következőképp fest a csere után:

Robin "flusha" Rönnquist
Jesper "JW" Wecksell
Freddy "KRIMZ" Johansson
Maikil "Golden" Selim
Richard "Xizt" Landström

Jimmy "Jumpy" Berndtsson (edző)

Jonas "Lekr0" Olofsson (tartalék)

KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!