A Witchwood megjelenését követően sem változott sokat a lista Legend tetején: a Cubelock és az Aggro Paladin is torony magasan vezet Wild-ban, mellettük a Naga deckek rúgank labdába.
Lassan egy hónapja annak, hogy bemutatták a Hearthstone legújabb kiegészítőjét, így már szinte egyértelmű, hogy az ember akarva-akaratlanul is az új lapok hadába botlik egy-egy ranked meccs során. Ez az effektus pedig nem csak a normál konstruált játékokra vonatkozik, a Wild mód sűrű erdejében is egyre gyakrabban tűnnek fel az Odd, Even Paladinok és társaik. De ne gondoljátok egyből azt, hogy egy ilyen újdonság uralja az élmezőnyt, a Tempo Storm adatait alapul véve ugyanis Legend-ben csak Tier 2 környékén kezdenek megjelenni ezek a fondorlatos paklik. Nézzük hát meg, hogy melyek azok a már olyan jól ismert deck-ek, amiket egyszerűen nem lehet kiütni a nyeregből.
Tier 1
Az első három dobogós pakli valószínűleg nem fog senkit sem meglepni. Az aranyérmes a még mindig sokszor verhetetlen Cubelock, ami annak köszönhető, hogy az archetípus igen gyorsan, akár az ötödik körre nagy fenyegetést jelent az ellenfélre nézve. Tárházát pedig csak erősítették az új neutral Legendary-val, Lord Godfrey-el, ami újabb pást takarító eszközzel látta el a Warlock játékosokat. A második befutó nem más lett, mint az Aggro Paladin, aki mind Control mind pedig Aggro ellen jó választásnak bizonyulhat, nagyon sokat szeretik gyorsasága és agresszív játékmódja miatt. A harmadik helyezett is igen egyértelmű választásnak tűnhet, viszont itt azért már kezd látszani, hogy nem normál módban vagyunk. A Giantslock erőssége a Naga Sea Witch-ben rejlik, ami minden kártyádat 5 manára állítja be, így könnyedén el lehet árasztani a pástot az igen erős Giant-ekkel.
Tier 2
Itt kezd érdekessé válni a meta, ugyanis a 2. tier-től kezdve már kifejezetten a Witchwood mechanikáira épülő paklik is helyet kaptak a listán. A 4. és 5. helyen szinte kart karba öltve áll az Odd illetve az Even Paladin, amelyek -mint azt már sokan megtapasztalhattuk- nem csak Wild módban erősek. A Baku-ra és Genn-re épülő deck-ek közkedveltsége pedig az elmúlt időben folyamatosan emelkedni látszik. Újabb belépő a listán a Sipiwi94 által megalkotott Togwaggle Druid, melynek Azalina-s kombója a fatigue sebzésre épít. A Control Druid gerinccel rendelkező deck egészen a 6. helyig küzdötte fel magát a listán. Rajta kívül találkozhatunk még Jade illetve Malygos Druid-al, amik nagy kedvencnek számítottak régebben. Természetesen nem maradhatott el a Resurrect, Control illetve Combo Priest, a Renolock és a Tempo Mage sem.
Tier 3
Ebben a szekcióban is igen vegyes lista fogad minket, amelyben láthatóan is gyakran vegyülnek régi illetve új elemek. A Tunt Druid, az Odd illetve a Quest Rogue sokaknak ismerősen csenghet, hiszen gyakorta találkozunk velük Standard módban is. Érdekesebbnek hat már azonban, a Reno Mage, a Pirate Warrior vagy a Reno Priest, akik népszerűsége folyamatosan csökken a Holló évének előrehaladtával. Azt is ki kell itt emelnünk, hogy a Priest illetve a Mage archetípusok esetében szinte semmilyen változás nem történt az új kiegészítő hatására. Ezen deck-ek receptjét nem színesítették újabb, Witchwood-os kártyákkal.
Tier 4 és Tier 5
A 4. és 5. tier általában a futottak még kategóriát jelöli: ide kerülnek azok a paklik, amik nem állták ki az idő próbáját, egy nerf vagy akár az újabb kártyák megjelenése miatt szépen lassan feledésbe merültek. Azonban az is gyakran előfordul, hogy eredetileg tisztán mókázás céljából állították össze őket, így nem csilloghattak olyan fényesen, mint Tier 1-es társaik. Az először említett kategóriába tartozik például a Face Hunter, akinek a sok kontrollosabb pakli megjelenését követően már nem sikerült tovább fejlődnie. De ide sorolhatjuk még a Token Druid-ot és a Spell Hunter-t is.