Újabb Panorama UI-ra utaló jeleket találtak

Újabb Panorama UI-ra utaló jeleket találtak

Új sztringek kerültek be a Steam Fordítói Szerverre, melyek a sokak által várva várt UI-frissítésre utalnak.

Előbb vagy utóbb csak megérkezik már a Panorama UI, legalábbis erre utalnak a Steam Fordítói Szerveren talált új sztringek. Az STS célja, hogy a közösség kezébe adja a steames játékok fordítását, többek között a Counter-Strike: Global Offensive-ét is, így a komolyabb frissítéseknél rendszerint előkerül pár újdonság, ami esetleg új tárgyakról, vagy ebben az esetben a Panorama UI-ról árulkodik jóval a hivatalos bejelentés előtt.

Mi az a Panorama UI és mikor jön már?

Nem jött meg 2017-ben a hőn áhított felhasználói felület frissítés, de mégis mi tart ennyi ideig és mi az a Panorama UI egyáltalán?

Az információkat wickedplayer494 tette közzé képekkel. Ezekből kiderül, hogy már korábban is létező szövegek fordítását várják, azonban ezek nevében már ott a "Panorama" szó is. Összesen 286 új karakterlánc vált elérhetővé ma hajnalban, köztük az alábbi beszédes darabokkal.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor is érkezik pontosan a UI-frissítés. Ha olyan állapotban van már, hogy szövegeket fordíttatnak a közösséggel, valószínűleg sok híja nincs már a kiadáshoz: könnyen lehet, hogy napok vagy hetek múlva megkapjuk. Azonban a Valve útjai rendszerint kifürkészhetetlenek, bőven elég visszagondolni arra, hogy eredetileg már 2017-ben kiadták volna ezt a jelentős ráncfelvarrást, –és már 2018 júniusában járunk. Mindenesetre úgy tűnik, hogy egyre közelebb vagyunk a nagy naphoz.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!