"Hallottam pletykákat arról, hogy s1mple a FaZe-be megy..." device interjú

Újabb kupát vihetett haza az Astralis, amit legföképpen device-nak köszönhetnek, hiszen ő lett a csapat MVP-je.

Tegnap este véget ért az ECS Season 5, ahol végül az Astralis győzedelmeskedett egy egészen elképesztő 23-1-es győzelmi aránnyal.

Az egész ECS-ben egyszer kapott ki az Astralis

A dán srácok tényleg lehengerlő formát mutatnak, de a többiek szerencséjére semmi sem tart örökké.

Az egész csapat remekül játszott, de be kell látnunk, hogy ezúttal is device vitte a prímet, aki így meg is kapta a HLTV MVP díját. Épp ezen okból készített vele interjút az oldal, ahol leginkább a döntőről, az egészségéről és egy igen érdekes átigazolásról beszéltek.

Szeretnénk gratulálni a győzelemhez és az MVP díjhoz. Ha minden igaz már másodjára lettél MVP az ECS-en, először a Season 2-ben sikerült elnyerned a címet. Hogy érzed magad?

"Őszintén, ez egy elég rövid esemény volt, hiszen csak 6 pályát játszottunk összesen. Nagyon jól feltudtunk készülni, mert nem voltunk ott a StarSeries-en, de úgy érzem, hogy nem adtunk bele mindent."

Azt mondod, hogy nem játszottatok olyan jól, mint ahogy tudtok. Milyen példát tudnál erre felhozni?

"Úgy érzem, hogy remekül bántunk a gránátokkal, de ahogy elkezdtünk egy kicsit szenvedni már nem működött olyan jól a kommunikáció. Ez mindenkivel megesik, de nekünk általában jobban megy, hogy visszakerüljünk a meccsbe. Beleestünk egy kisebb szakadékba néha, de szerintem a csapatmunkánk és a kommunikációnk is lehetett volna jobb, de még egyéniben is kicsit keveset mutattunk."

Ez a hasznos szünet ugyebár azért jött létre, mert kiszálltatok a StarSeries-ből. Beszéltem tegnap Zonic-kal, aki azt mondta, hogy ez előre kigondolt volt, minta ahogy az a döntés is, hogy nem játszotok a Belo Horizontén. Ez leginkább miattad van és a te betegséged miatt. Milyen érzés, hogy egy ilyen szervezetben vagy, akik segítenek neked?

"Úgy érzem, hogy muszáj. Iszonyat szerencsés vagyok, hogy zonic az edzőm és a RFRSH/Astralis is mögöttem áll, akik mindenben támogatnak, ahogy a négy csapattársam is. Nem tudnék ilyen szinten játszani, ha ők nem lennének, így sokkal tartozom nekik. Úgy érzem, hogy fejlődök és a betegségem kezd helyre jönni, szóval lehet, hogy hamarosan kicsit folyamatosabban is részt vehetünk a versenyeken. De egyelőre azt folytatjuk, amit eddig is."

Hamarosan jön a Belo Horizonte, ami ugyebár egy Intel esemény. Szóval esélyetek lenne megszerezni a Grand Slamet, de ezt kihagyjátok. Nem zavar egy kicsit?

"Nem a pénzért játszom. Azért játszok, hogy a legjobb csapatban lehessek és a világ tetején is maradjak. Másrészről kicsit szomorú vagyok és nyilván az a célunk, hogy elsőként megnyerjük a Grand Slamet, hiszen ez egy komoly üzenet küldene mindenki másnak. De igen, még mindig úgy érzem, hogy a verseny kihagyása volt a jó döntés, és nem is bánok semmit."

Ez tényleg az Astralis éra szerinted?

"Nehéz megmondani. Nagyon jól játsszunk és ezt a formát meg is tudjuk tartani, jobban mint Kjaerbye-vel. Nem a mi dolgunk, hogy megmondjuk ezt, de úgy érzem, hogy még nyernünk kell pár versenyt és egy Majort, ami nyilván a legnagyobb célunk. Ha továbbra is ilyen jól játsszunk, akkor megnyerhetnénk a Cologne-i és stockholmi versenyt is, és még a Grand Slamet is összeszedjük."

Az utolsó kérdésem pedig az, hogy szerinted az Astralis több MVP-t tud összeszedni, mint s1mple egymaga 2018-ban?

"Nehéz kérdés (nevet). Szerintem s1mple kétségkívül a legjobb játékos a világon. Jó pár játékostól tudok tanulni, mint például FalleN vagy GuardiaN, amit beilleszthetek a saját stílusomba. De amikor s1mple demót nézek, néha nagyon nehéz bármit is megtanulni, hiszen sokszor a legrosszabb szituációkból is 4k-val jön ki. Nagyon impresszív és szerencsés vagyok, hogy abban az érában játszhatok, amikor ő is."

De ha tippelned kéne, akkor ti vagy ő? 

"Szerintem nekünk lesz több. De igazából attól függ, hogy a pletykák tényleg igazak-e és s1mple a FaZe felé tart, de egyelőre nem tudom. Ha az megtörténik, akkor az egy igazán beteg csapat lenne!"

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!