Hirdetés

ESL One Belo Horizonte esélylatolgatás

Azt is mondhatjuk, hogy a beugrók fogják eldönteni a végkimenetelét a brazil premier bajnokságnak!

Hirdetés

Ma délután 4 órától indul az tizedik Intel Grand Slam bajnokság, melynek nevét annak helyszíne adta, vagyis az ESL One Belo Horizonte (magyarul gyönyörű horizont). Itt küzdhetnek meg a világ legjobb csapatai kihívóik ellen a 200 ezer dolláros összdíjazásért. A meghívott csapatok között ott a Faze, Liquid, mousesports, és természetesen az SK. A különböző európai, észak-, illetve dél-amerikai selejtezőkből bejutott a Space Soldiers, BIG, Ghost, és Não Tem Como.

Tekintsük át röviden, hogy milyen esélyekkel indulnak a résztvevő csapatok. 

Belo Horizonte csoportbeosztások. Forrás: hltv.org

A továbbiakban leszklareN, és orobeRto véleményét olvashatjátok:

FaZe Clan:

Unalmas lehet már a sok harmadik hely kezdve a V4 Future Sports Fest-től, az EPL döntőjén át, egészen az ECS ötödik szezonjának végjátékáig. Persze sikerült Sydney-ben egy bajnoki címet bezsebelni, ám az látszódik, hogy fix felállás nélkül nem igaz fog működni a bajnoki címek megszerzése. Olofmeister hiánya egyre égetőbb kérdés, s hiába vannak kiváló beugrók, akár Xizt-re, akár cromen-re gondolunk, olyan csapatokat, mint az Astralis nem fognak legyőzni. Nagy előny számukra, hogy ezúttal nincsenek itt a dánok, mint legnagyobb riválisaik. A csoportból való kijutás nem hogy reális, első helyen kellene, hogy teljesítsék. Sőt, akár az egész torna győzelme az övék lehet, hacsak a Liquid közbe nem szól.

SK Gaming: 

Legyen akármekkora tehetség Stewie, eddig nem látszódik, hogy illene a csapatba, s főleg azért, mert a csapat kommunikációját bolygatta meg. A különböző irányítók, és szerepek kavalkádja, illetve az szervezet körüli problémák csak tetőzik ezt. Utolsó nagy győzelmüket tavaly decemberben aratták a FaZe felett még az EPL hatodik szezonjának döntőjében, de azóta sok minden megváltozott. Ha sikerülne hazai közönség elé verekedniük magukat, akkor az óriási hype lenne számukra, amire nagy szükségük lehet egy esetleges döntőbe jutáshoz. A csoportból való kijutás reális, de a Space Soldiers még simán közbeszólhat!

Calyx-szal jóval erősebb a Space Soldiers, és ezt be is bizonyították! Forrás: hltv.org

Space Soldiers: 

Nem mondanánk a legkiemelkedőbb premier versenynek a DreamHack Austin-t, de a Space Soldiers számára mégis csak az volt, hiszen sikerült megnyerniük. A sokat hangoztatott onliner jelző némileg lekerülhet róluk, bár az igaz, hogy nem éppen a legacélosabb csapatokon kellett átverekedniük magukat. Hogy szintet lépjenek nemcsak a Ghost csapatát, de valamelyik TOP10-es csapatot is térdre kell kényszeríteni. Van viszont egy nem elhanyagolható előnye a törököknek; ez pedig a csapategység, amivel jelenleg sem a FaZe, sem az SK nem rendelkezik. Ki tudja, lehet hogy ez fogja meghozni számukra a sikert?

Ghost: 

A versenyre még a Torqued neve alatt jutottak le, ám a steel által vezetett gárda kénytelen volt a Ghost-hoz csapódni, miután ott hagyta őket swag, illetve azk. A kanadai Subroza-ról terjengtek "csaló" anekdoták, így sokan igen kíváncsiak, hogy mit tudnak mutatni LAN-on. Tekintve, hogy egy új csapatról beszélünk, akiknek ez lesz az első nagyobb megmérettetése nem adunk sok esélyt arra, hogy kijutnak a csoportból, aztán lehet hogy ők lesznek a "dark horse", amire senki nem számít.

BIG:

Miután tavaly a PGL Major tornán óriási meglepetést okozva, kivívták a legendák címet, rögtön Boston-ban el is veszítették ezt a titulust. Ugyanebben az időszakban jutottak be, majd estek ki az ESL Pro League-ből is, ám most ismét visszaverekedték magukat a profi ligába. A csapat felállása eléggé fixnek mondható, bár az igaz, hogy április végén érkezett a brit származású smooya (akit anno még koloRRR-ék ellen is láttuk játszani a Gfinity Elit Series-en), s hiába nyertek ESEA Global Challenge-t, a legnagyobb tornájuk ezzel a felállással most lesz. Nem gondolnánk, hogy ők a legesélyesebbek a továbbjutásra, de ha sem fnx-ék, sem crishJ-ék nem villantanak, akkor majd a BIG fog! 

Taco megtalálta a helyét a Liquid-ben! Forrás: hltv.org

Liquid:

Nagyon megy most a szekér a Liquid-nél: bár a győzelmek náluk is rendre elmaradnak, hiába sikerült már két ligában is a döntőig jutniuk. Az egészen biztos, hogy jelenleg ők a legerősebb NA csapat, de vajon kitart-e ez a lendület Belo Horizonte-ban is? Több mint valószínű, hogy igen, hiszen nincs itt az Astralis, akik Dallas-ban, és London-ban is elorozták az első helyett. Nincs mese, első helyen kell továbbjutniuk a csoportból, sőt akár reális esélyük lehet végre a torna győzelemre!

mousesports:

A V4 Future Sports Fest győzelme után kissé lelassult a szekér, amit az online vereségekkel magyaráz a csapat. Állításuk szerint az önbizalmuk nem az igazi, ettől függetlenül folyamatosan ott vannak az élmezőnyben, 3-4. hely Sydney-ben, és Kijev-ben is. Azzal, hogy oskar -  mint main AWP játékos - nem vesz részt az eseményen, egy igen fontos szerepkör esik ki, illetve hárul a másodlagos AWP-s, chrisJ-re a feladat. A beugrójuk n0thing lesz, ami több szempontból is egy érdekes választás, hiszen már tavaly augusztus óta nem vesz részt a profi CS gyakorlatában, de természetesen az elméletben továbbra is otthon van, nem hiába volt az ECS elemző asztalánál is, mint szakértő. Amennyiben sikerül adaptálódnia a veteránnak, túl sok gond nem lehet a csoportból való továbbjutással. 

Não Tem Como:

Szintén egy viszonylag friss csapatról beszélünk, –hiszen a végleges felállás április végére állt össze-, így túl sok eredményük nincsen, de azért az dél-amerikai minor open selejtezőt megnyerték. Az SK-hoz hasonlóan, amennyiben leverekedik magukat az élő közönség elé, már egészen máshogy kéne megközelítenünk a csapatot. Nevek tekintetében nem sokkal maradnak el a mouz, avagy a BIG csapataitól, sőt! Kíváncsiak leszünk a bit-chelo párosra; mert azt azért tudjuk már, hogy külön-külön az fnx-kng-felps triórol hogy mire képesek, fnx major győztes, kng major döntőt játszott, felps pedig 5 LAN-t nyert SK-val, kettőt más csapattal (DH Summer 2016 - Immortals, ahol MVP is lett, plusz egy Tempo Storm LAN győzelem Cevo Gfinity Season 9 2016).

A verseny formátumát tekintve a csoportkörökben GSL Bo3 lesz, majd a rájátszásban egyenes kiesés Bo3, míg a döntőt Bo5-ben vívják majd. Természetesen egész héten lesz magyar közvetítés is, szóval ne maradjatok le róla! 

Nézd meg ESL_esporthuCS élő videóját a www.twitch.tv weboldalon

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?