2019-es rangsorolt frissítés: Mit mond a közösség?

Égető kérdésekre kaptunk válaszokat az új pozíciókra osztott rangsorolást illetően.

Lassan egy hónapja már, hogy megkaptuk az első információkat az új ranked rendszerrel kapcsolatban. Azóta a fejlesztők keményen dolgoztak azon, hogy eloszlassák a változásokkal kapcsolatban felmerült kételyeket. Ed Altofer a rangsorolt játékokért felelős csoport vezetője legutóbbi fejlesztői naplójában igyekezett választ adni pár igen égető kérdésre. Amiben fejlesztők és a játékosközösség is egyetértettek az az, hogy győzelemtől vagy vereségtől függetlenül, minden játék az egyén képességeit tükrözi, hőstől vagy pozíciótól függetlenül számítania kell. Nézzük milyen megoldásokkal készültek a felmerülő problémákra.

A játékosok nem veszik majd komolyan az automatikusan besorolt meccseket

Erre a problémára a megoldás egy új rendszer, amiben a megnyert és elvesztett játékok hatással lesznek minden általunk játszott pozíció LP-jére. Ez azt a célt szolgálja, hogy minden meccset komolyan vegyünk, akkor is, ha nem az elsődleges pozíciónkban kell játszanunk. A győzelmekért járó jutalom kezdetben alacsonyabb lesz, de minél több automatikus csapatfeltöltéses meccset nyerünk, annál több LP-vel gazdagodik majd minden másik pozíciónk is.Ellenben, ha nem vesszük komolyan és sorra elveszítjük ezeket, az büntetést von maga után és egyre több LP-t vonnak majd le minden vereség után. Ez az úgynevezett csepegtető mechanizmus. Úgy működik, hogy minden játék után átcsepeg a megszerzett LP egy része a többi pozíciónkba. Attól függően mennyit nyertünk, illetve vesztettünk.

Visszaélések a pozícionált meccskereséssel

A Riot megoldása ebben az esetben az, hogy összeköti a szerepek MMR-ját. A játékon belül szerepet cserélhetünk másokkal ugyan, de minél többször tesszük ezt meg, annál közelebb kerülnek egymáshoz a különböző pozícióink MMR-ja. Ami azt jelenti, hogy egyre nehezebb ellenfeleket kapunk az automatikusan besorolt játékainkban. Itt a probléma a páros várólistáknál jelenik meg leginkább; itt a játékosok szabadon cserélhetik egymás között a pozíciókat, és ezzel nem fair játékhelyzetet teremtenek ellenfeleik számára. A rendszer úgy működik, hogy ha új ösvényen szeretnénk kipróbálni magunkat, a játék figyelembe veszi az elsődleges pozíciónk szintjét és ez alapján választ ügyességünknek megfelelő ellenfelet. Például, ha gold mides vagy, és kipróbálnád topot is, akkor nem bronz, hanem valószínűleg szilveres toposként értékel majd.Ha viszont sűrűn cserélget valaki a csapattársával, igazságtalan előnyhöz juthat többlettudása miatt. Ezért, ha észreveszik a gyakori cseréket, büntetni fogják kevesebb LP szerzéssel és az előző példa alapján az elsődleges pozíciónknak megfelelő ellenfelekkel.

Repetitívvé és unalmassá váló rangsorolt játékok

A pozíciókra osztott rangsorolás jó módja annak, hogy különböző helyzetekben is kipróbálhassuk magunkat. Ugyanakkor értelmetlennek tűnhet, ha kétszer annyit kéne játszanunk egy bizonyos rang elérése érdekében. Céljuk, hogy nagyobb elismeréssel jutalmazzák azt, aki több szerepben is képes jól helytállni. Ezt a problémát hivatott orvosolni az, hogy magasabb rangot kap majd mindenki az induló szezon elején, illetve, ha nem az elsődleges pozíciójában játszik, plusz LP-t szerezhet és kevesebbet veszíthet. Mindemellett az LP-csepegtetés is segít majd a könnyebb feljutásban. Ezek a módszerek megtörhetik a monoton egypozíciós ranglétra mászást és segíthetnek azoknak is, akik szeretnének magukat más szerepben is kipróbálni.

Ti mit gondoltok a változtatásokról?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Kövess Minket!