5 tárgy, melyeket szívesen viszontlátnánk a játékban

5 tárgy, melyeket szívesen viszontlátnánk a játékban

Az eddig eltelt évek során rengeteg tárgy került ki a játékból. Most ezek közül hoztunk el nektek ötöt, amiket szívesen látnánk újra az Idézők Szurdokában.

Számos tárgytól búcsúzhattunk már el az évek alatt; volt amelyiket jobban szerettük, és volt olyan is, amit nem bántunk, hogy eltávolítottak. A mai nappal bezárólag 136 tárgyat vettek már ki összesen a játékból. Mi ezekből válogattuk ki a saját 5 kedvencünket, azokat, melyeket gondolkodás nélkül visszahoznánk, esetleg némi finomhangolással a mostani metának megfelelően.

Az első ilyen tárgy, a Heart of Gold, mely +200 életerőt adott viselőjének, továbbá egyedi passzívjának köszönhetően minden 10 másodpercben +5 aranyat kaptunk, –tehát percenként 30-at–, ami egy 30 perces meccsnél már ajándék 900 aranyat jelentett számunkra, minden erőfeszítés nélkül.hogA következő, a Force of Nature, mely szintén egy defenzív tárgy volt. Adott +40 életerő regenerációt, +76 varázsellenállást és +8% mozgási sebességet! Ezenkívül még egyedi passzívval is rendelkezett a tárgy, ami további életerő regenerációt adott viselőjének, pontosan 1.75%-ot a maximális életereje alapján. Tippeljetek, melyik hősökre lehetne ma jó ez a tárgy?fon

A hős, akit fejlesztés közben töröltek: Averdrian

Averdrian, a zavarodott pszichopata sosem jelent meg a játékban. Most megnéztük, mi maradt meg belőle.

A következő tárgyunk a Madred's Bloodrazor, ami +40% támadási sebességet, +40 fizikai erőt és ezenfelül +25 páncélt adott. Természetesen az egyedi passzívjával kapta meg megérdemelt koronáját; az alaptámadások ugyanis bónusz varázssebzést okoztak, pontosan 4%-ot az ellenfél maximális életerejének megfelelően.madredA negyedik válogatott tárgyunk, a Runic Bulwark. Szintén defenzív tárgy, +300 életerővel, +20 páncéllal és +30 varázsellenállással látta el hordozóját. Egyedi passzívjának köszönhetően a körülötte tartózkodó szövetségesek +10 páncélt, +10 életerő regenerációt és +25 varázsellenállást kaptak, a minionok pedig ugyanezekkel a védelmekkel gazdagodtak, csak 50%-os értékben!sdadasVégezetül kedvenc eltávozott tárgyunk, amit azonnal, szinte gondolkodás nélkül visszahoznánk: a Deathfire Grasp. Nemcsak azért, mert +120 varázserőt és +10% töltési idő csökkentést adott, hanem a drága jó aktívja miatt is. Az egyedi aktív használata során a tárgy 15%-ot sebzett a célpontra annak maximális életereje alapján, és a Doom nevű debuffot alkalmazta rajta. A Doom minden varázssebzést megnövelt további 20%-kal 4 másodpercre.dfg

A legutóbb eltávolított tárgy a Banner of Command. Nektek melyik tárgy hiányzik a legjobban? Visszahoznátok a DFG-t?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Kövess Minket!