Alexrad: "Magyarországon nincsen magas szinten CS" - Flash és az Orgless ismét nekiindul

Egy visszatérő veterán, és két feltörekvő fiatal mellett indul hódító útjára a régi-új 'szervezet'.

FLASH pár hete bejelentette, hogy egy újabb ötössel próbál szerencsét, –viszont most nem az épp legjobb 5 magyart válogatták össze, hanem kettő feltörekvő tehetséget is felkaroltak.

"Az új csapat az irányításra épül" - Flash

Flash-sel beszélgettünk új csapatáról, annak összetételéről, és kitértünk a személyét övező mémhadjáratra is.

Most viszont sikerült a gárda irányítójával Alex "alexrad" Seewalddal készítenünk egy interjút, aki több, mint két év kihagyás után tért vissza. A csapatot a Vault 51 Gamer Bárban látogattuk meg, amikor éppen bootcampeltek. Ahogyan azt majd hallhatjátok a videóban, a játékosok 2 óra tájékán érkeztek meg, majd elkezdtek bemelegíteni. 1 óra DM és botozás után kezdődhetett a valódi gyakorlás; ugyanis tényleg európai top csapatok ellen játszottak a srácok. Ez egy íratlan szabály, de ezekről a praccokról nem illik nyilvánosan beszélni, –úgyhogy többet sajnos nem árulhatunk el–, de tisztességesen helytálltak a srácok.

Alex a videóban többek között arról is beszél, hogy mi volt az oka annak, hogy őt mégis visszalehetett csábítani a profi játékhoz. Mi a véleménye erről a csapatról és a magyar közösségről, valamint bemutatja nekünk az ötös egy átlagos hétköznapját is.

A srácokban tényleg óriási potenciál van: nagyon tehetségesek, sikerre éhesek, és elhivatottak. Testközelből láthattuk játszani őket, és ez alapján nem úgy tűnik, hogy egy esetleges vereség után feloszlanának.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!