Éledezik a G2! Olyat hoztak, amire senki nem számított!

Két nem akármilyen csapatot vertek meg, ezzel pedig biztosították helyüket a rájátszásban!

A shox terv részeként megvalósult a G2 új felállása, mely a jobb napokat is látott belga irányítóból, Ex6TenZ-ből, az edzői státuszból visszatérő SmithZz-ből, valamint bodyy-ból és kennyS-ből tevődik össze. Az organizációtól ultimátumot is kaptak, így mi sem szavaztunk bizalmat ennek a felállásnak pár héttel ezelőtt. Kölnben viszont a legnagyobb meglepetésnek számítanak ezidáig! Leonardo Dicaprio is megirigyelte volna azt a fajta visszatérést, –amit a NA'Vi ellen mutattak shox-ék–, később pedig Bo3-ban is bizonyítottak a mousesports-szal szemben. Nézzük meg a pontos statisztikákat!

Szent Habakuk! Jól látjátok, SmitZz top fragger volt (ami lássuk be fantasztikus teljesítmény ennyi idő kihagyás után), míg s1mple hiába volt pluszos, nem úgy carryzett, ahogy eddig és ez meg is látszott Inferno második félidején. Itt még csak éledezett a francia AWP-s, de a mouz-ra már kegyetlenül lecsapott kennyS!

Rögtön egy Dust2 győzelem indított a G2, ahol még csak egy szerény 1.63-as KD-t csinált a francia AWP játékos, majd egy vesztes Mirage után megsemmisítő vereséget mért csapatával a mouse-ra Inferno-n. Így összességében +29-ben és 1.46-os rating-gel zárt kennyS, de a társai sem panaszkodhattak! A legnagyobb meglepetést mégsem kennyS okozta, –sokkal inkább Ex6TenZ, aki sok meleg szituációból vágta ki a G2-t. Itt van egy a sok közül: 

További eredmények a tegnapi ESL One Cologne 2018 első napjáról: 

Nagyobb képfelbontásért kattints a képre!

Természetesen a mai napon is lesz magyar közvetítés, ami 12 órától indul, és elsőként a Liquid - North, később a FaZe - MiBR, és BIG - Fnatic összecsapást láthatjátok!

Watch live video from ESL_esporthuCS on www.twitch.tv

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!


Kövess Minket!