A Show nem állhat meg - Indul az első magyar Fortnite Squad kupa

A Show nem állhat meg - Indul az első magyar Fortnite Squad kupa

Az előző kupát nagy érdeklődés övezte, –úgyhogy biztos volt, hogy érkeznie kell a folytatásnak. Múltkor Duo-ban nevezhettetek, de most a Squadban megy majd a buli.

A Hungary Duo Cup nagyon gyorsan betelt, és nagyon sokan akarták megmutatni, hogy ők a legjobb játékosok. A kupa sikere pedig azt eredményezte, hogy muszáj volt folytatni, –úgyhogy itt az ideje a csapatok csatájának, indul a Fortnite Hungary Squad Cup. 

A verseny teljesen ingyenes: bárki jelentkezhet, ha úgy érzi, hogy összemérné a tudását a többi magyar gárdával. A regisztráció a versenyre 2018.07.07-én 10:00-kor indul, azonban a csapatok száma limitált. Csak 60 darab 4 fős banda vetheti magát a csata sűrűjébe; ami azt jelenti, hogy érkezési sorrend van, –ha pedig betelik a limit, akkor a nevezést lezárják. Tehát Két nap múlva tessék szorgosan nyomkodni a refresh gombot, mert aki lemarad, az kimarad. 

Első körben egyébként lesz három selejtező, amiben mindig 20 csapat vesz részt. A top 5 jut tovább a döntőbe, a selejtezőkben 3 csoport kör lesz, és az ott szerzett pontok alapján áll majd össze a döntőbe jutók mezőnye. Ezek a körök egyébként jövő héten, azaz 2018.07.09 – 2018.07.11 között lesznek. A döntő pedig 2018.07.15-én kerül megrendezésre, szóval csak akkor regisztráljatok, ha ekkor a gép előtt tudtok lenni. A jelentkezést egyébként a következő linken tudjátok leadni. Fontos még megemlíteni, hogy a verseny PC és PS4 kizárólag, erre figyeljetek.

A teljes verseny szabályzatot pedig itt találjátok.

Persze a kupát figyelemmel követhetitek Ruben Twitch csatornáján, illetve meg is mérkőzhettek vele, hiszen az ő csapata is elindul a selejtezőkön. A Team Samsung összeállítása a következő: - MVP Paradox, - MVP Krith, - Eragonist, - Ruben_Senpai. Mivel egyelőre nincs Spectate funkció, ezért ezen csapat szemszögéből láthatjátok majd az eseményeket. A profi kommentálásért pedig Wasabi és Danna lesz a felelős. A Team Samsung pedig élőben a Mondoconról jelentkezik majd.

Watch live video from Ruben on www.twitch.tv

Szóval, ha kipróbálnátok magatokat, akkor itt az ideje.

A teljes versenyszabályzatot a következő oldalon találjátok.

Fortnite Hungary Squad Cup

1. Fontos Tudnivalók

• A játék Custom gameje még teljesen Beta fázisban van.

• A regisztráció ingyenes, és bármilyen magyar játékos számára elérhető, azonban csak PC-n és PS4-en (xboxosok már nem jöhetnek).

• 60 darab 4 fős csapat jelentkezhet → jelentkezési sorrend van, azaz amint betelt a limit, a jelentkezést lezárjuk! Csak az emailben visszaigazolt játékosok játszhatnak.

• Egy csapat csak egy selejtezőn vehet részt. A beosztást Discordon lehet majd követni, melynek használata KÖTELEZŐ. Az invitációs linket minden olyan játékos megkapja majd, aki bejutott a versenyre.

• A mérkőzések az alapértelmezett beállításokon fognak lefolyni.

• A versenyen bármely skin használata engedélyezett.

A versenyre való regisztráció 2018.07.07-én 10:00-kor (CEST időzóna) indul a Toornament oldalán.

2. Részvételi feltételek

• A regisztrációnál minden résztvevőnek pontosan meg kell adnia az ingame nevét (Epic nicknév), valamint a discord tagjét.

• Csak 4 fős squadok vehetnek részt a kupán. Ha az adott kör kezdésekor a szerveren nincs meg a csapatból minden játékos, akkor automatikusan el lesznek távolítva az adott körből.

• Csak magyar játékosok jelentkezhetnek a kupára, amiben természetesen a külföldön élő magyarok is benne vannak. A regisztrációra nincsen semmilyen más követelmény (kor, statisztika, stb.).

o Csak akkor jelentkezzetek, ha:
▪ a csapat mind a 4 tagja ráér hétfőtől szerdáig 19:00-tól. (A bracket random, és senkit nem áll módunkban áttenni másik napra).
▪ a csapat mind a 4 tagja ráér vasárnap 13:30-kor is.

3. Verseny lefolyása

• Selejtezők (2018.07.09. – 2018.07.11.): 3 csoport (60 csapat) – Minden csoportból a top5 jut tovább a fináléba. Mindegyik csoport 3 fordulót fog játszani.

• Döntő (2018.07.15.): 15 csapat (5 fordulós).

Minden nap 19:00-kor veszi kezdetét az első mérkőzés, kivéve a döntőt, aznap 13:30-kor fog kezdődni.

Az éppen soros játékosok külön rangot fognak kapni Discordon, mellyel engedélyt kapnak a „Szerver jelszó” szobába, ahol minden mérkőzés előtt publikálva lesz az aktuális jelszó.

A „Bracket” szobában lehet majd megnézni, hogy ki melyik nap játszik, sőt a játékosok neve olyan színű lesz, amilyen napon épp szerepelniük kell (kék = hétfő, zöld = kedd, lila = szerda, piros =vasárnap (döntő)).

A játék lobbyjának jobb alsó sarkában kell majd a „custom matchmaking” menüt megnyitni, ahova az éppen aktuális jelszót kell beírnia a teamleadernek (elég csak neki). Ezután nincs más dolgotok, mint readyzni és várni.

Fontos, hogy a szerver Európára legyen állítva (Settings → Game → matchmaking region).

Minden csapat mindkét játékosának kötelező készíteni screenshotot a mérkőzésen szerzett helyezésről és killek számáról, valamint azt elküldeni a „Helyezés” Discord szobába a meccs végezte után LEGKÉSŐBB 5 perccel. Az ennél később küldött képernyőmentéseket nem  fogadjuk el, és az abban a fordulóban szerzett pontokat elveszti a csapat !!!

Minden meccsen más lesz a jelszó, tehát a mérkőzések végeztével a teamleadereknek figyelni kell a „Szerver jelszó” szobát, mivel a jelszó megadása után maximálisan 3 percet várunk.

A Discord szerveren való jelenlét minden éppen szereplő játékos számára kötelező. Az összes csapatnak meg lesz a saját szobája, ahonnan a mérkőzések végéig nem lehet kilépni. A moderátorok nagyon figyelni fognak erre. A mikrofon lenémítása tilos. 

4. Pontrendszer

5. Streamelés

A videórögzítés a verseny összes részénél lehetséges.

Szabályok:
A stream késleltetését legalább 180 másodpercre állítsd (OBS → Haladó → Stream késleltetés) !
A streamer kérje meg a moderátorait, hogy a spoilereket azonnal távolítsák el a chatből.

6. Kommunikáció

Az adminokkal való kommunikációra a kupa hivatalos Discord szerverén lesz lehetőség (segítség kérés szoba).

7. Azonnali kizárást jelent:

• Obszcén, sértő nicknév használata.
• Bármilyen cheat program használata.
• Bugok/glitchek kihasználása.
• Teaming (összedolgozás más csapattal).
• Csapattárs csere.
• Bármely játékos stream chatjén való spoilerezés.

A kupát az Epic Games is nyomon fogja követni. A teamelésért, a jogosulatlan részvételért és a jelszó kiszivárogtatásáért az IP ban mellett az összes magyar kupáról való kitiltás is párosul.

KÖVESS MINKET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!