S1mple megállíthatatlan: 5. MVP-címét szerezte meg idén!

S1mple megállíthatatlan: 5. MVP-címét szerezte meg idén!

Az ukrán sztár egy interjúban beszélt a kölni győzelemről és a jövőjükről.

3-1-es Na'Vi győzelemmel ért véget az ESL One Köln 2018. A verseny MVP-je Aleksandr "s1mple" Kostyliev lett, aki ezzel együtt már 5 medált szerzett idén. A díjátadó után a HLTV ült le vele beszélgetni. Az ukrán játékos hétről hétre bebizonyítja, hogy nincs nála jobb jelenleg, de továbbra is nagyon szerény, a csapat számlájára írja ezt a győzelmet is. A számok azonban nagyon jól mutatják, hogy egy ez a kupa nélküle biztosan nincs meg.

Amikor utoljára beszéltünk, azt mondtad, hogy egy olyan nagy versenyt szeretnél nyerni, ahol ott a FaZe és az Astralis is, ez pedig most sikerült. Milyen érzés?

Nagyon jól esik, büszke vagyok a csapat felkészülésére, boldoggá tesz a befektetett munka. Végre megcsináltuk, ez egy nagyon fontos győzelem számunkra, mert minden csapat itt volt. Most már tudjuk hogyan játszanak, és azt is, hogy egy hetünk van javítani mindenen és felkészülni az ELEAGUE-re.

A StarSeries-hez hasonlóan egy meglepetés csapat ellen játszottátok a döntőt. Szerettetek volna inkább a FaZe ellen nyerni? Kielégítőbb lett volna?

Izgatottabb lennék, ha a FaZe ellen nyerünk, mert ők még is csak "A FaZe", és esélyesek voltak az első Grand Slamre. A BIG egy nagyon jó csapat, remekül felkészültek erre a tornára és megérdemlik a döntőt. De nem ugyanaz ellenük játszani, mint a FaZe vagy az Astralis ellen, mert ott te vagy az esélytelen. Ha te vagy az esélyes, akkor sokkal ijesztőbb egy BIG ellen játszani, nagy a nyomás. Az első két pálya nagyon furcsa volt, nem voltak érzelmeim, nem is értem mi történt velem. Talán azért, mert egy döntőben mindig történik valami. Izgalmasabb lett volna legyőzni a FaZe-t, az Astralis-t vagy bármelyik nagy nevet a döntőben.

Csak Dust2-t vesztették el a döntőben, miért? Nem fekszik még eléggé?

Nem mindenki tudja még, hogy hogyan is játssza a pozícióját, idő kell még hozzá. A BIG ellen nagyon sok buta hibát vétettünk, például hagytuk nex-t ace-elni, amikor miden belerohantunk a force-ba. Vagy amikor mi vesztettünk egy spórolós kört, amikor ők kimentek röviden. Sok apró hiba, ami újra és újra megtörtént.

Ezen a pályán sok rizikós peeket vállaltál be az AWP-vel CT oldalon, hogy nyitót szerezz a csapatnak. A Dust2 gyakorlás hiánya miatt érezted úgy, hogy ezt kell csinálnod?

A CT oldal végén volt két kockázatosabb játszmám, mert meg akartam nyerni azokat a köröket, hogy könnyebb legyen T-ben. De mindent megcsináltam, amit Zeus mondott, és amit azon kívül akartam, arról is kikértem az ő véleményét, hogy rendben legyen a csapattal és nem amiatt veszítsük el a kört.

Az Astralis elleni elődöntőben sok force körötök volt, lassan erről lesztek híresek. A terv része volt, hogy ne hagyjátok őket gazdaságot építeni ezekkel a vásárlásokkal? Ki hívja ezeket?

Overpass előtt mondta kane, hogy force-oljunk. Mindig azt mondja, hogyha hármat ölsz egy force körben, de mégis elveszíted, akkor érdemes tovább nyomni. Nem engedheted meg az ellenfelednek, hogy jobb gazdasága legyen, hogy dupla AWP-hez vagy valami hasonlóhoz jussanak. Például, ha tudom, hogy CT-ben nincs AWP-jük, akkor próbálom én is hanyagolni, mert ha esetleg veszítenénk, akkor felvennék az enyémet. Nagyon kényelmesen játszom különböző fegyverekkel, szóval nem gond. Ráadásul jót tesz a gazdaságnak is.

Idén ez az ötödik MVP-d, és már van hét darabod összesen. Gondolom ez a kedvenced.

Igen, mert rengeteget munkát tettünk bele. Jóval több önbizalmunk volt, mert tudtuk, hogy működni fognak a stratégiáink. Sokat gyakoroltunk ezzel a felállással minden versenyünkre, és amikor elindul egy torna, akkor sem állunk le a felkészüléssel.

Mindig ott vagytok a rájátszásban, nyertetek pár kisebb tornát, most pedig összejött egy nagy is. A következő a Major lesz?

Három versenyünk van most: az ELEAGUE, a DreamHack Masters Stockholm és a Major. A legfontosabb ezek közül az első és az utolsó. Természetesen a győzelem a cél. A DreamHack-en inkább új dolgokat akarunk kipróbálni, például olyan pályákat, amiket nem igazán játszunk, hogy tapasztalatot szerezzünk rajtuk.

Képek: HLTV

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!