Milyen újdonságokat hoztak a Panorama radarjai?

A Panorama UI-jal érkező térképek komoly ráncfelvarráson estek át az előző változatokhoz képest.

A Panorama UI továbbra is bétában érhető el, ám mostanra már éles meccseket is játszhatunk vele, ha nagyon szeretnénk. A hibajavítások mellett folyamatosan érkeznek az újdonságok, illetve rengeteg dolog van még, ami felfedezésre vár. Korábban mi is foglalkoztunk az új térképekkel például, de most 3kliksphilipnek hála picit mélyebben is belemegyünk a témába.

Új radarképeket kaptunk a Panorama UI-hoz!

Ezekről sem feledkeztek el a fejlesztők, elég ütősen néznek ki!

A radar nem csak kinézetre fog megváltozni, a decoy/csaligránát megjelenéséhez is hozzányúltak. Az előző verziónál csak az ellenfelünk láthatta ezeket a térképen, ugyanis a Valve azt gondolta, hogy ezzel majd könnyedén el tudjuk terelni a figyelmüket. Nem sokan dőlnek már be ennek a trükknek, viszont a csapattársainknak zavaró lehet, hogy nem tudják beazonosítani a hang forrását. Ez ellen cselekedett most a Valve, mostantól kezdve nem az ellenfeleink látják a decoy gránátot, hanem a CSAPATTÁRSAINK. 

Ezen kívül a videóban még szó esik arról is, hogy ezt a letisztult verziót először a Simpleradar fedezte fel és használta. Egyelőre nem kapta meg az összes pálya a frissítést, csakis az aktív versenypályákra koncentrált ezidáig a Valve. A nagyon letisztult új radarképek könnyebbé tehetik a helyzetünk egyes szituációkban, ugyanis ezeken az új képeken még a szintbéli különbségeket is láthatjuk.

Az előző verziók legnagyobb hibája az volt, hogy inkább egyfajta felülnézeti képek volt a pályákról, így sok apró, zavaró dolog megjelent rajtuk. A mostaniak azonban a Simpleradarhoz hasonlóan színkódoltak a magasság függvényében. A legalsó részek lila, míg a legfelsők narancssárgák. Ahol két szint egymás fölött van, ott a kisebb területet csíkozott résszel jelölik, –és szépen egybe van kötve az odavezető úttal is színben, hogy minél egyértelműbb legyen.

Az új verzióban továbbra is két szintes a Nuke radar. Tehát, ha az alsó lerakón vagyunk, akkor azt látjuk a fókuszban, ami körülöttünk van, nem pedig a teljes térképet. A színkódolás azonban ugyanazt a logikát követi, így a B-site lila színben pompázik.

További változás, hogy mostantól A-P-ig oszlopokat, 1-17-ig sorokat is jelölnek a minimapen, ami azt a célt szolgálná, hogy könnyebben hívhassunk be pozíciókat. Persze a gyakorlatban kérdéses, hogy ez mennyire hasznos, hiszen meccs közben nincs idő ezt bogarászni. A normális térképméret mellett egyébként még rendesen látni sem lehet ezeket, szóval inkább dizájnelem, mintsem hasznos segítség.

Egyetlen dolog van, amihez egyelőre nem nyúltak hozzá a Valve fejlesztői: a saját térkép készítéséhez. Jelenleg ez egy nagyon kényelmetlen és hosszú folyamat, ami nem csak abban gátolja a CS:GO rajongók kreatívabb hányadát, hogy mindenféle csili-vili radarokat készítsenek. A nem-versenypályák alkotóinak rengeteg munkájába kerülne, ha ehhez hasonló minimapet szeretnének készíteni, –ugyanis nincs univerzális megoldás. Amennyiben a Valve kiadna valamilyen eszközt, amivel pikkpakk megoldható ez a probléma, úgy a Panorama megjelenése után biztosan nem főne annyit a pályadizájnerek feje sem.

Nektek mennyire tetszik ez az új radar rendszer?

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!